hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az elnök és Jeruzsálem
Reuven Rivlin lesz Peresz utódja

2014. 06. 12.
Éles kampányt követően a 71 éves veterán Likud-politikust, Reuven „Rubi” Rivlint választotta államelnöknek az izraeli Kneszet. A politikus karakterében és az Izrael jövőjével kapcsolatos felfogásában is nagyban eltér elődjétől, Simon Peresztől. A jeruzsálemi születésű Rivlin sorsa többszörösen is összefonódott az izraeli fővárossal. 1967-ben Mordechai „Motta” Gur tábornok osztagában szolgált, és egyike volt azoknak az izraeli katonáknak, akik elsőként érték el és szabadították fel a jeruzsálemi Siratófalat. Emellett tíz éven át a legendás jeruzsálemi futballcsapat, a Beitar elnöke is volt, a polgármesterségért való küzdelemben azonban alulmaradt Ehud Olmerttel szemben.

Néhány éve egy európai képviselőkből és újságírókból álló csoport tagjaként a Kneszetben járva személyesen is alkalmam nyílt meggyőződni arról, milyen karakterű politikus az akkor a parlament elnökeként szolgáló Reuven Rivlin. Amikor bejelentette, hogy európai vendégek érkeztek az ülésterembe, azonnal szólásra emelkedett az egyik ismert izraeli arab képviselő, Ahmed Tibi, aki mintegy 15 percen keresztül sorolta tiborci panaszait Izrael ellen, annak ellenére, hogy csak kétperces felszólalásra kapott lehetőséget. Amikor Rivlin figyelmeztette erre, Tibi azonnal elnyomást és cenzúrát emlegetett, mire több jobboldali zsidó képviselő visszakiabált, hogy „Próbáld meg csak ezt Ramallahban, koporsóban hoznának vissza!” Így átmenetileg teljes hangzavar uralta az üléstermet, de az elnök erélyesen kiabálva hamar rendet tett.

Akkor elmondott beszéde pedig a klasszikus demokratikus értékek és szabadságjogok, valamint az erős és biztonságban élő Izrael mellett elkötelezett politikai világképét is bemutatta: „Létezik egy rosszakaratú koalíció, amelyik meg akarja győzni Európát arról, hogy a cionista álom kudarcot vallott” – mondta az európai képviselőknek. „Nem szabad, hogy Európa egy olyan újabb frontvonallá váljon, amely számára Izraelnek kell bizonygatnia azt, hogy demokratikus ország. Amíg Izrael az egyetlen demokrácia a muzulmán és fanatikus Közel-Keleten, csak egyre mélyebbé válik a sorsszerű partneri viszony Izrael és Európa között” – mondta Rivlin, aki szerint tartani kell attól, hogy a térségben tovább szaporodnak a gyilkos és elnyomó rendszerek, amelyek gúnyt űznek a polgáraik szabadság iránti reményeiből, amint az 1979-ben Iránban is megtörtént. „Remélem, hogy nem ilyen formában jön el az »Új Közel-Kelet«, amiről sokan álmodtak” – tette hozzá a Kneszet akkori elnöke, nem titkoltan Simon Peresz víziójára utalva.

Rivlinnek most új pozíciójában Izraelt mint egyetlen demokratikus közel-keleti államot lehetősége lesz világszerte képviselni. Ez élesen eltér a Peresz által hangoztatott, és a legtöbb nemzetközi politikus által elfogadott „egyenlősdi” képtől, amely elszántan igyekezett „békepartnert” látni Izrael minden szomszédjában.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!