hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A megfélemlítés kultúrája
A Magna Chartával az iszlamizáció ellen

2014. 06. 28.
A hagyományos brit értékek hangsúlyozására hívja fel az iskolákat Michael Gove oktatási miniszter a hónapok óta bonyolódó birminghami „muszlim faló” ügyre reagálva. A brit közoktatást felügyelő állami szerv, az Ofsted vizsgálata ugyanis bizonyíthatónak találta, hogy szervezett kampány zajlik bizonyos birminghami állami iskolák világnézeti átformálására. A szervezet vezetője, Sir Michael Wilshaw felhívta a figyelmet arra, hogy keményvonalas muszlim igazgatótanácsi tagok tevékenységének eredményeként a megfélemlítés kultúrája terjedt el több iskolában is.

Az erőszakos iszlamizáció ügyében vizsgálódva az Ofsted jelentései hat iskola esetében találtak problémákat, amelyeket különleges eljárás alá helyeztek – mondta el Michael Gove brit oktatási miniszter. A hivatalos jelentések szerint az intézmények igazgatótanácsának muszlim vallású vezetői a tananyag szűkítésére tettek kísérletet „személyes, radikális hitbeli meggyőződésük alapján”, kihagyva például a felvilágosító órákat, illetve az emberi testről szóló biológia leckéket, valamint nem muszlim vallású diákokat zártak ki az iskolákból. (A muszlim faló. Hetek, 2014. március 28.) Ezzel párhuzamosan eltörölték az iszlámmal nem összeegyeztethető rendezvényeket, mint a tombolák és a karácsonyi ünnepség, valamint a nemi diszkrimináció egyéb megnyilvánulásai mellett gyakran a „fehér prostituált” kifejezéssel utaltak keresztény munkatársnőikre. Egy érintett muszlim vallású szülő beszámolója szerint, miután egyet nem értését fejezte ki, a lányát zaklatták és „kereszténynek” csúfolták az iskolában.
Az Ofsted még azt sem találta bizonyíthatónak, hogy az iskolák igazgatótanácsai legalább a muzulmán vallású szülőkkel konzultáltak volna intézményük szélsőségesen konzervatív átalakításáról. A vizsgálatok szintén említik az elvileg az oktatás színvonalának emelését célzó hirtelen személycseréket: ezeknek során a távozásra kényszerülő, elismert és magas színvonalú oktatók helyét többször az iszlamizálást szorgalmazó vezetők és alkalmazottak közeli rokonai foglalták el.
A brit oktatási támogatási alap (EFA) is aggodalmát fejezte ki az egyik érintett iskola, az Oldknow két államilag támogatott szaúd-arábiai útja kapcsán, melyek közül a második több mint 47 ezer fontba (több mint 18 millió forint) került. Az intézmény ezt idegen nyelvi tanulmányútnak nevezte, azzal a plusz lehetőséggel, hogy a tanulók elzarándokolhattak Mekkába. Az utazás során, amelyre természetesen csak muszlimok jelentkezhettek, a résztvevőket ötcsillagos hotelekben szállásolták el. Az EFA kifogásolta, hogy az utat semmiféle pályáztatási eljárás nem előzte meg.
Az ügyre reagálva David Cameron miniszterelnök is állást foglalt. Véleménye szerint az Egyesült Királyság túl szemérmes a „britség” kérdésében, lehetővé téve, hogy több mint húsz iskolában szigorú iszlám szabályokat léptessenek életbe. A miniszterelnök elkötelezte magát az erőszakos és az erőszakmentes szélsőségesség gyökeres kiirtására, hozzátéve: „ez büszkeség és hazafiasság kérdése”. Véleménye szerint hiba, hogy az elmúlt években elfogadottá vált az intolerancia iránti tolerancia, és annak elfogadása, ha valaki nem akar demokráciában élni. A kormányfő erélyesebb kiállásában a közhangulat is közrejátszhat: a társadalmi beállítottságokat vizsgáló éves felmérés szerkesztői szerint magasabb lett az a küszöbérték, amely fölött a társadalom britnek tekint valamit. A felmérés olyan tényezőket vizsgált többek között, mint a nyelvismeret, az országban eltöltött idő vagy a származás.
A brit miniszterelnök hitet tett a hagyományos brit értékek sokkal erőteljesebb képviselete mellett, hozzátéve: nem elég elfogadni a szabadságjogokat, a toleranciát, a törvénytisztelet az iskolákban, hanem a tanároknak azokat aktívan kell képviselni, mivel ezek képezik a szigetországi élet magját, és amellett, hogy ezek alapozzák meg a brit prosperitást, jelentős szerepet játszanak a nemzeti közösség egységében is.
Michael Gove oktatási miniszter szerint ezeknek az értékeknek a közvetítését már most megkövetelik a független (nem állami fenntartású) oktatási intézményektől is, mostantól viszont szigorúbban egyeztetni kívánnak e színvonal további emeléséről, hogy minden iskola aktívan részt is vegyen ebben. Ennek részeként a miniszterelnök elképzelései szerint a diákok a jövőre 800 éves Magna Chartában rögzített, a parlamentáris demokráciát előkészítő brit értékrendről fognak tanulni.
Tony Blair korábbi miniszterelnök is megszólalt a közvéleményt megrázó ügyben, a brit szélsőséges muszlimok tevékenységét egyenesen a nigériai Boko Haram terrorszervezet tevékenységéhez hasonlítva, amely radikális kampányt folytat a nyugati szellemű oktatás ellen.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!