hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kivándorlási hullám az európai zsidóság körében
Menedék

2014. 05. 26.
Több mint 300 százalékkal nőtt a Franciaországból Izraelbe áttelepedő zsidók száma 2014 első három hónapjában az elmúlt évhez képest. Az eszkalálódó orosz-ukrán konfliktus és a vele párhuzamosan szaporodó antiszemita incidensek miatt Ukrajnából is egyre többen menekülnek Izraelbe. Ezeknek a tényeknek a tükrében tartott konferenciát az Ebenezer Operation Exodus elnevezésű nemzetközi keresz­tény szervezet május 10-én Bernben.

Az 1991-ben alapított szervezet konferenciájának témája Svájcnak a második világháború idején történt mulasztásaival való szembenézése, illetve az Európában, főként Ukrajnában, Franciaországban és Magyarországon tapasztalható, egyre növekvő antiszemitizmus volt. A rendezvényre, melynek hallgatóságát különböző felekezetekhez tartozó keresztények alkották, nem sokkal az után került sor, hogy napvilágot látott a Tel Aviv-i Egyetemen működő Kantor Központ jelentése a 2013-ban világszerte tapasztalt antiszemitizmusról. A jelentés szerint az európai zsidóság majdnem fele fél attól, hogy nyilvános helyen zsidó mivoltuk miatt verbálisan vagy fizikailag bántalmazzák őket, egynegyedük nem is visel a zsidóságra jellemző ruhadarabot vagy ékszert, nehogy támadás áldozatává váljon.
Jelenleg Ukrajnában a legsúlyosabb a helyzet, ahol Európa harmadik legnagyobb zsidó közössége él, több mint 300 ezer fővel. Február végén az ukrán származású Rina Frenkel, a Jair Lapid által vezetett Jes Atíd (Van jövő) párt képviselője Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek címzett levelében szorgalmazta, hogy a kormány tegyen meg mindent az ukrán zsidóság kimenekítésére. A diaszpórában élő zsidóság hazatelepedését elősegítő szervezet, a Zsidó Ügynökség szerint az egyre kiterjedtebb ukrán–orosz konfliktus, és a vele járó durva antiszemita megnyilvánulások miatt az ott élő zsidók ma már gyakorlatilag két lehetőség közül választhatnak: vagy bezárkóznak laká­saikba, vagy emigrálnak Izraelbe. Az ügy­nökség szerint ez év első négy hónapjában 777 új ukrán bevándorló érkezett Izraelbe, amit a vele régóta együttműködő Ebenezer Operation Exodus tevékenysége is segített. A svájci származású üzletember, Gustav Scheller által alapított szervezet mintegy 60 családnak, azaz 140 személynek segített visszajutni őseik földjére.
Az Ebenezer mellett több más keresztény cionista szervezet is, például a Jeruzsálemi Nemzetközi Keresztény Nagykövetség is tevékenyen részt vesz a zsidóság hazatelepülésének elősegítésében. A követség ügyvezető igazgatója, Jürgen Bühler május elején, a Tel Aviv-i repülőtéren 19 ukrán zsidó fogadása kapcsán nyilatkozva elmondta: szervezetüknek, amelynek működését – az Ebenezerhez hasonlóan – keresztények adományai teszik lehetővé, 100 személy Ukrajnából Izraelbe menekítésére van fedezete. A segítség valóban szükséges, hiszen a konfliktus miatt az ukrán valuta értéke már körülbelül 40 százalékkal romlott, ami miatt a kivándorolni szándékozók nehezen tudják eladni értékeiket.
A Zsidó Ügynökség által működtetett, fiatalok felkészítését elősegítő programok segítségével 600 ukrán középiskolás válik hamarosan alkalmassá arra, hogy tanulmányait Izraelben folytathassa. Tekintettel az egyre feszültebb helyzetre, a nyári szünidő idejére az ügynökség gyerekek izraeli táboroztatását szervezi, mivel úgy ítélik meg, hogy Ukrajnában a zsidó fiatalok számára szervezett nyári táborok veszélyesek lehetnek.
Franciaország mintegy 600 ezer fős zsidó közössége is évről évre egyre nagyobb arányban fogy. 2013-ban 3348 francia zsidó emigrált Izraelbe, ami 63 százalékos növekedést jelentett a 2012-es adathoz képest. Ez év januárja és márciusa között 854 bevándorló érkezett az Ígéret Földjére, ami több, mint háromszorosa a 2013 első három hónapjában mért adatnak. Ha a tendencia tovább folytatódik, 2014-ben több, mint 5000 francia fog Izraelben letelepedni, amire Izrael államának 1948-as megalakulása óta nem volt példa. A francia zsidóság háromnegyede az egyre növekvő muszlim közösségek miatt érzi veszélyben magát, nem alaptalanul. A Kantor-jelentés szerint 2013-ban Európán belül a legtöbb durva antiszemita incidens, szám szerint 166, Franciaországban történt. A helyzet komolyságát mutatja, hogy az izraeli költségvetés a következő 3 évre 15 ezer francia alijázására különített el forrást.
Amint azt berni konferenciáján az Ebenezer Operation Exodus svájci koordinátora, Urs Käsermann kiemelte, az elmúlt években hazánkban is nőtt a kivándorlók száma, és a mintegy 100 ezer fős magyarországi zsidóságból 2013-ban 160 személy alijázott. A tendencia valószínűleg folytatódik, főként a Jobbik parlamenti térnyerése és a korábbihoz képest 16 százalékkal megnőtt durva antiszemita megnyilvánulások miatt.
Moshe Kantor, az Európai Zsidó Kongresszus elnöke szerint az előző évhez képest átlagosan 14 százalékos emelkedést mutató kivándorlás okai a vallásos zsidó­ság életét bénító, a körülmetélkedést vagy a kóser vágást tiltó jogszabályok, a szélsőjobboldali pártoknak Európa több országában tapasztalható erősödése, valamint a közelgő európai parlamenti választásokon való esetleges előretörése. Mindezek miatt az alijázási hullám a jövőben tovább nőhet, és előfordulhat, hogy az európai zsidóság számára az egyetlen alternatíva Izrael marad.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!