hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kivégzési toplista
Kínában ítélik halálra a világon a legtöbb embert

2014. 04. 10.
Tizennégy százalékkal nőtt a 2013-ban világszerte végrehajtott kivégzések száma az előző évhez képest – ennek 80 százaléka három ország: Irán, Irak és Szaúd-Arábia igazságszolgáltatásának hozadéka. Előttük, a lista élén Kína áll, amelynek adatai nem szerepelnek a kimutatásban, noha ezres nagyságrendűre becsülhető a végrehajtott halálos ítéletek száma. A főbenjáró bűnök megítélése azonban országonként eltérő, áll az Amnesty International március végi jelentésében.

2013. január és december közötti időszakában az Amnesty International (AI) különböző forrásokból, úgymint hivatalos és civil szervezetektől, valamint halálraítéltektől, illetve azok hozzátartozóitól és jogi képviselőitől gyűjtött a halálbüntetésekre vonatkozó adatokat. Ennek alapján megállapították, hogy 2013-ban 22 országban 778 kivégzés történt, ami 96-tal több, mint a 2012-ben 21 országban végrehajtott 682 ítélet.
A sort, akárcsak korábban, most is Kína vezeti, amelyre vonatkozóan az AI 2009 óta nem gyűjt adatokat. A halálbüntetéssel kapcsolatos információk ugyanis Kínában államtitoknak számítanak. Az elérhető források szerint azonban Kína minden bizonnyal több halálos ítéletet hajt végre, mint a Föld többi országa együttvéve. Ugyancsak lehetetlen a bíróságok által elrendelt kivégzések számát megadni a háború sújtotta Szíriában, és a rendezetlen politikai állapotok miatt Egyiptomban.
A toplistán Kínát Irán követi, ahol minimálisan 369 kivégzés történt, azaz megközelítőleg 200 ezer emberre jutott egy. Irak a harmadik, ahol az előző évekhez képest egyharmadával nőtt a kivégzések száma, azaz legkevesebb 169 ítélet-végrehajtás történt. Míg a kivégzések leginkább a közel- és távol-keleti, valamint észak-afrikai országok jellemzői, a közép-ázsiai országokban és Európában 2013-ban nem hajtottak végre halálos ítéletet.
Az amerikai kontinensen egyedül az Egyesült Államokban hajtottak végre halálbüntetést, szám szerint 39-et, ami a lakosság számát tekintve csekély, azaz több mint 8 millió lakosra jut egy eset. Nem mellékes, hogy az amerikai joggyakorlat szerint a bíróságok halálos ítéletet szinte kizárólag a gyilkosság minősített eseteiben, mentálisan kompetens felnőtteknél hoznak.
Más, többségében muzulmán országokban a bíróságok halállal büntetik a házasságtörést, az istenkáromlást, a minősített rablást, az ellenséggel – a Közel-Keleten például Izraellel – való kollaborációt. Főbenjáró bűn lehet a drogkereskedelem, a homoszexualitás és – a távol-keleti országokban – a gazdasági bűncselekmények. Több országban, például Szudánban, Iránban vagy Észak-Koreában a politikai ellenzék elnyomása céljából is hoznak halálos ítéletet.
A nemzetközi normáktól eltérően a bírósági ítélet számos helyen nem a tények vizsgálata során, hanem beismerő vallomás alapján születik meg, amelyet nemegyszer kínzások következtében tesz meg a „tettes”. Ez a gyakorlat jellemző többek között Kínára, Iránra, Észak-Koreára és a Hamasz kontrollálta Gázára. A halálos ítélet végrehajtásának módját tekintve is jelentős különbségek vannak. Egyes országokban, például Iránban vagy Észak-Koreában gyakoriak a lakosság elrettentése céljából nyilvánosan megrendezett kivégzések, és az sem ritka, hogy fiatalkorú bűnelkövetőkön hajtják végre a halálbüntetést. Gyakori, hogy az ítélet végrehajtásáról nem értesítik az elítélt jogi képviselőjét és a családtagokat, akik a kivégzés után sem tudják, hová temették az elítélt holttestét.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!