Több ország – köztük Izrael is – felkészült arra, hogy a gépeltérítők vagy megbízóik a repülőgépre nukleáris hulladékot, piszkos bombát, bőrönd méretű atomfegyvert vagy másfajta tömegpusztító fegyvert (például anthraxszal teli hordókat) helyeznek és úgy indítják útnak öngyilkos bevetésre vagy akár távirányítással. Ha lakott területet közelítene meg egy ilyen repülőbomba, biztos a katasztrófa, hiszen hiába lövi le a légvédelem, a halálos szennyeződés akkor is eléri a földet.
Feltéve persze, hogy a gép nem a tenger fenekén, hanem valahol a földön, épségben van. Ez a lehetőség a hozzátartozók számára – igaz, nagyon halvány – reményt adhat, hogy a fedélzeten lévő 239 ember még életben lehet. A nyomozás eddigi adatai szerint ugyanis a gépet az indulás után egy órával szándékosan eltérítették, majd közel hét órát repültek vele. A kikapcsolt navigációs berendezésekkel haladó Boeing előbb mintegy 14 500 méter magasságba emelkedett, majd szinte zuhanórepülésben 1500 méterre ereszkedett, a radarok „látótávolsága” alá. Innen vakon, csak a földi tájékozódási pontokat használva a gép nyugati irányban kirepült a tenger fölé, az Indiai-óceán irányába. Maláj halászok láttak az adott időpontban egy nagyon alacsonyan, és szokatlan irányban haladó repülőt, de erről csak azután számoltak be, hogy a kutatást kiterjesztették ebbe az irányba is.
A műholdak azonban továbbra is érzékelték a gépről „visszapattanó” jeleket, de ezek pontos helyét már nem tudták rögzíteni. Emiatt két lehetséges útirányt is vizsgálnak: az egyik észak-nyugat felé, Közép-Ázsia irányába vezet, a másik délre az Indiai-óceán szinte lakatlan térségébe. Látszólag ez utóbbi útvonalat erősítette meg az a hír, miszerint a parányi Maldív-szigetek felett láttak elszállni egy alacsonyan repülő, piros csíkot viselő utasszállítót március 8-án reggel. Ám ezt a hírt a maldív közlekedési miniszter cáfolta – mint oly sok más információt a különböző illetékesek ebben a rendkívüli történetben.