Szoboravatás „Hamasz módra” – a palesztin terrorszervezet a hét elején rá jellemző módon egy életnagyságú M-75-ös rakétát ábrázoló emlékművet állított fel Gázában ünnepélyes keretek között.
A szobor valódi változata 75 kilométeres körzetben képes becsapódni Izrael területére. Ezt a típust, amelyet továbbfejlesztett Kasszámnak neveznek, először a 2012-es Felhőoszlop Hadművelet során vetette be a Hamasz, amellyel Tel Avivot és Jeruzsálem környékét is elérték.
Az emlékmű avatásával egy időben Izraelben fegyverkiállítást tartottak: azt a fegyverszállítmányt tették közszemlére Eilaton, amelyet a múlt héten fogtak el az izraeli haditengerészet kommandósai a Vörös-tengeren (Kommandós diplomácia. Hetek, 2014. március 7.). A hajó Iránból szállított rakétákat a Gázai övezetbe, köztük olyanokat, amelyek 160 kilométeres hatótávolsággal rendelkeztek. Ezek könnyű célponttá tették volna Tel Avivot és Jeruzsálemet, de még az északon fekvő Haifa városát is elérték volna. Netanjahu szerint a következő iráni szállítmány már akár bőröndatombombákat is tartalmazhat, amelyek nemcsak izraeli, hanem európai célpontokat is fenyegethetnek. Az izraeli miniszterelnök ezzel arra utalt, hogy Ukrajna tíz éve hat nukleáris robbanófejjel ellátható rakétát és csaknem tíz bőröndatombombát adott el Iránnak, igaz, állítólag a robbanófejek nélkül.