Dzsang Szongthek a korábbi észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Il húgát vette feleségül 1972-ben, de házasságuk az utóbbi években megromlott, miután egyetlen lányuk öngyilkosságot követett el párizsi tanulmá-nyai során. A férfit tartották a kommunista állam második legnagyobb hatalmú vezetőjének és Kim Dzsong Un legfőbb bizalmasának. Ő volt az is, aki apja 2011-es halála után segítette zökkenőmentesen átvenni a teljes irányítást az ifjú diktátornak. Dzsang egyébként formálisan is magas pozíciót töltött be a diktatúra gépezetében: az Állami Védelmi Bizottságnak – az ország legmagasabb döntéshozó testületének – elnökhelyettese és katonai vezető is volt, valamint ő felelt a kínai gazdasági kapcsolatokért is.
A diktátorhoz fűződő rokoni kapcsolatok miatt tehát azt lehetett feltételezni, hogy a 67 éves Dzsang nem esik áldozatul politikai tisztogatásnak, az elmúlt napok eseményei azonban erre élesen rácáfoltak. A kommunista diktatúra hatóságai ugyanis a sztálini időkre emlékeztető módon tüntették el őt a közéletből. A férfit egy vezetői értekezletről hurcolták el egyenruhás őrök, majd egy rögtönítélő bíróság halálos ítéletet hozott ellene. A megalázott Dzsangot rövid időn belül ki is végezték. A kegyvesztettség biztos jeleként pedig napok alatt kiretusálták az összes – nem kevés – létező fotóról és felvételről, amelyek egyébként a világsajtót is bejárták. Továbbá törölték az észak-koreai hírügynökség archívumának 99 százalékát, és szintén eltüntették az országot vezető munkáspárt lapjának 20 ezer cikkét is.
Az egyszerűen csak „kutyánál is rosszabb emberi söpredéknek” titulált Dzsangot az állam megdöntésére, illetve a legfőbb politikai és párthatalom megszerzésére irányuló puccs szervezésével vádolták. Az ifjú diktátor bűnbakká tette nagybátyját Észak-Korea gazdasági problémáiért is. A propaganda szerint ő irányította az ország gazdaságának főbb területeit, és „azon mesterkedett, hogy az ország gazdaságát és az emberek életét kezelhetetlen katasztrófába sodorja”. Bűnei között említették, hogy „ideológiailag elhajlott, elegáns éttermekbe járt, kaszinókban költötte az ország birtokában lévő külföldi valutát, szeretőket tartott, kábítószert fogyasztott, és ellenforradalmi csoportot vezetett”.
Szakértők szerint azonban a hazaárulás vádja – éppen úgy, mint az egyéni gyarlóságairól szóló lista – a Dzsang ellen elkövetett karaktergyilkosságot szolgálta. Ha ugyanis a férfi valóban magához akarta volna ragadni a hatalmat, erre több lehetősége lett volna közvetlenül Kim Dzsong Il halála után. Dzsang bukásának valódi okairól több feltételezés is napvilágot látott a nemzetközi médiában. Az egyik ilyen szerint a férfi fő bűne az volt, hogy csodálta a kínai gazdasági nyitást. Tavaly ugyanis ő vezette országa küldöttségét Pekingbe, ahol megtetszett neki néhány pénzügyi reform, és integrálni szerette volna azokat hazája gazdaságába is. Phenjan azonnali hatállyal hazarendelte a Kínában dolgozó külkereskedelmi képviselőket, hivatalosan azzal az indokkal, hogy a kormány politikájáról oktassák őket. Szakértők szerint azonban azt akarják kideríteni, melyik szakember állt bármilyen kapcsolatban Dzsanggal.
Az állami hírügynökség tájékoztatása szerint egyébként Dzsang kivégzése nem jelenti azt, hogy Észak-Korea változtatna gazdaságpolitikáján, vagy felhagyna a külföldi tőke vonzására irányuló erőfeszítéseivel. A külföldi befektetések ugyanis kulcsfontosságúak az ország számára: a vezetésnek nagy szüksége van a külföldi valutára, hogy javíthassa az életkörülményeket.
Szakértők azt is elképzelhetőnek tartják, hogy Kim Dzsong Un – a Kim-dinasztia harmadik generációja – sikerrel konszolidálja hatalmát, így nincs szüksége egykori mentorára. Ellenkezőleg: az utóbbi időben megnövekedett befolyása miatt riválisként tekinthetett rá. A kommunista elit is szigorúan vigyáz arra, hogy senki ne jusson túl magasra a hierarchiában, így Dzsang számos irigyet gyűjthetett magának.
Az eset ugyanakkor két újdonságot is tartalmazott. Egyrészt Észak-Koreában nem szokták a médiában bejelenteni a halálos ítéleteket, egyszerűen csak „eltűnnek” az elvtársak. Másrészről az is szokatlannak számít, hogy ennyire gyorsan lebonyolították az eljárást, hiszen az ítélethozatalt sok esetben több éves munkatábor szokta megelőzni. A hatalom most valószínűleg az esélyt sem akarta meghagyni, hogy Dzsang esetleg visszatérhessen.
Az eseményekkel párhuzamosan az elítélt feleségét, Kim Kjong Hujt egy állami bizottság tagjává nevezték ki. Ez azt is jelentheti, hogy férje kivégzése az asszony számára nem jár azonnali következményekkel. Ugyan még bizonytalan, hogy mi lesz az özvegy sorsa, de azt tudjuk, hogy a vérségi kapcsolatoknak kulcsszerepük van a dinasztikus alapon szerveződő vezetői struktúrában.
Néhány nappal a kivégzés után az észak-koreai elit hűségét nyilvánította ki az ország vezetője felé. A Kim Dzsong Un apja, Kim Dzsong Il halálának és egyben a fiatal vezető hatalomra lépésének második évfordulóján megtartott gyűlésen felsorakozott a kommunista ország katonai és politikai elitje. Kim Jong Nam, az ország névleges elnöke kijelentette: „Életünk árán is megvédjük a pártot, és nem ismerünk el mást, mint a nagy elvtársat, Kim Dzsong Unt.” Ez szintén azt az elméletet támasztja alá, miszerint a fiatal vezető tovább fokozta apja és nagyapja erőpolitikáját.
Dél-koreai hírszerzők szerint jelenleg senki nem érezheti biztonságban magát Kim Dzsong Un haragjától. Mint írják: „A fiú épp olyan veszélyes, mint apja volt, csak kevésbé kiszámítható.” Ennek bizonyítékául Phenjan a történtek után kijelentette: soha nem hagynak fel a nukleáris fegyverkezéssel. Annyi biztosra vehető, hogy Észak-Korea a legjelentősebb belső átalakuláson megy keresztül Kim Dzsong Il halála óta, és a fenyegetés csak nőtt fia hatalomra kerülésével.
2013. 12. 20. (XVII/51)
