Nem érhette derült égből villámcsapásként a kenyai kormányzatot a Westgate bevásárlóközpont elleni támadás – állítja a kenyai média. A Daily Nation című újság szerint a miniszterek már az év elején olyan hírszerzési dokumentumokhoz jutottak, amelyekből a növekvő terrorfenyegetésről értesülhettek. Először januárban kaptak figyelmeztetést, majd pedig szeptember elején. Ekkor arról is tudomást szereztek, hogy az al-Shabaab terrorszervezet célpontjai a Westgate és a római katolikus Szent Család Bazilika lehetnek, szeptember 13-a és 20-a körül. A Standard című, szintén kenyai lap szerint pedig a Nemzeti Hírszerzési Szolgálat egy 8 ezer oldalas aktájából az is kiderül, hogy Izrael is tájékoztatta Kenyát arról, hogy szeptember 4-e és 28-a között terroristák izraeli állampolgárok tulajdonában álló épületek ellen intézhetnek támadást a kelet-afrikai országban. A figyelmeztetés konkrétan említette a Westgate plázát is. Állítólag a pénzügy-, és a belügyminiszterhez, valamint a védelmi erők vezetőjéhez is eljutottak ezek az értesülések.
Úgy tűnik azonban, hogy nemcsak a terrorveszély elhárítására nem tettek komolyabb lépéseket a hatóságok, hanem súlyos mulasztások történtek a szeptember 21-ei támadással is kapcsolatba hozható Fehér Özvegy utáni hajszában is. Az iszlám hitre tért Samantha Lewthwaite nyomára egy másik terrorizmussal gyanúsított brit letartóztatásával bukkantak a hatóságok két évvel ezelőtt. A kelet-londoni Jermaine Grantet 2011 decemberében egy másik férfival együtt őrizetbe vették Mombasában, nem messze attól a háztól, ahol a Fehér Özvegy is lakott. Grantnél a rendőrség bombakészítésre alkalmas anyagokat talált: ammóniumnitrátot, elemeket és elektromos kapcsolókat. A 31 éves férfi három napos éheztetés után beszélni kezdett főnökéről, egy fehér nőről, és megadta Lewthwaite címét is. Amikor a hatóságok felkeresték, a Fehér Özvegy azt állította, hogy ő valójában egy Natalie Faye Webb nevű dél-afrikai nő, és bemutatta hamis útlevelét is, amihez egy másik nő születési anyakönyvi kivonatával jutott.
A rendőrök még azt sem találták különösen gyanúsnak, hogy több ezer font értékű külföldi valutát találtak nála. A nő útlevelének másolatát vitték magukkal, és amikor tájékoztatták a Scotland Yardot a fejleményekről, az egyik londoni nyomozó ismerte fel Lewthwaite-et. A kenyaiak másnap visszatértek a házhoz, de természetesen addigra a Fehér Özvegy kereket oldott. Szökése előtt összetörte a laptopját, de a Metropolitan Police alakulata pár nappal később sikeresen visszanyerte az elveszett adatokat. Ily módon fényképekhez jutottak, amelyeken Lewthwaite gyermekei láthatók, és találtak egy füzetet, amiben könyvet kezdett írni mudzsahedin társaival készített interjúk alapján. Lewthwaite azt is feljegyezte, hogy amikor megkérdezte nagyobb gyerekeit, mik akarnak lenni, ha felnőnek, azt válaszolták neki, hogy szent harcosok lesznek.