Lejárt az angolos türelem, a nem kívánatos elemként Angliában tartózkodó Abu Katada 20 év elteltével kénytelen volt visszatérni szülőföldjére. Ahogy arról a BBC is részletesen beszámolt: a férfi rendben landolt Jordániában, azóta pedig megtörtént a vádemelés is. Késlekedés nélkül bíróság elé állították, s elrendelték az előzetes letartóztatását. A szalafista prédikátor és jogtudós tagadta a vádakat, ám az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezését a bíróság elutasította.
A radikális iszlám szónokaként Katada mindig is hadilábon állt az öreg kontinensen elismert emberi jogokkal és demokratikus értékekkel. Ügyvédei mégis éppen az európai jogrend eszközeivel késleltették a muszlim férfi saját hazájában történő felelősségre vonását, s így 14 évvel tolták el Jordániában az igazságszolgáltatás megkezdését. Katada 1993 óta tartózkodik Nagy-Britanniában, hivatalosan 1994-ben kért és kapott menedékjogot. Ugyanakkor otthon a jordániai állambiztonsági bíróság kétszer is (1999-ben és 2000-ben) elítélte olyan terroristacselekmények miatt, amelyeket még a szigetországba való menekülése előtt követett el.
Az évek teltével a lajstrom bővült, mivel Katada, akit Oszama bin Laden terroristavezér európai jobbkezeként is emlegettek, az al-Kaida hálózat szellemi vezetőjeként aktívan ténykedett a kontinensen. Korábban már erősen feltételezték azt is, hogy a szeptember 11-ei New York-i merényletekhez is ő adta a több ezer ember életét kioltó terv ötletét, és ő mentorálta a támadást kivitelező Mohamed Attát. A szélsőséges iszlamista „gyújtó hangú szónoklataiban” az évek során a hitüket elhagyók és a zsidók megölésére is buzdított. Az angoloktól az „elsőszámú közellenség” címet kiérdemelt Katada csavaros teológiai okfejtéssel igyekezett alátámasztani a megmagyarázhatatlant, az öngyilkos merényleteket is.
Szavai és tettei elegendő bizonyítékot nyújtottak ahhoz, hogy a jordániai hatóságok kérésére már 2005-ben elinduljon a hazatoloncolási folyamat. A hivatalos végzést a jogtudós és ügyvédei megfellebbezték, s évekre elhúzták a kiutasítás végrehajtását. Mindezt arra hivatkozva, hogy Katadát kínvallatásnak vethetik alá Jordániában. A kérésnek helyt adott a londoni fellebbviteli bíróság, legutóbb pedig – több, mint egy éve – a stras-
bourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése nyújtotta tovább a jogi eljárássorozatot – ismét kínosan ügyelve arra, hogy az életellenes tevékenységgel vádolt Katadát megóvják az esetleges kínok elszenvedésétől. Az idén a brit és a jordán kormány hivatalos kétoldalú megállapodást kötött arról, hogy kiadatása esetén a terrorizmussal gyanúsított férfit nem vetik alá kínvallatásnak, s mivel Katada sem folytatta tovább a kiutasítást támadó jogi csatározást, a britek végre jogerősen megszabadulhattak tőle.
Sok brit hazafi kritikával illeti a kormányt és a belügyminisztériumot, amiért téblábolásával 1,7 millió fontra (körülbelül 600 millió forintra) rúgó összeget vesztegetett el az adófizetők pénzéből. A britek a monumentális dráma után remélik, hogy a nehezén már túl vannak, és hogy az „igazán veszélyes egyén” kategóriába sorolt Katada kapcsán olyan tapasztalatokon és jogérvényesítési procedúrán préselték magukat keresztül, amely a jövőben megkönnyítheti a hasonlóan kényes ügyek lezárását.
Theresa May, brit belügyminiszter már éppen elég kellemetlen epizódot élt meg az ügy során. Most viszont belső kormányzati körökben a lezárult eljárást állítólag „jó eredményként” könyvelték el. May parlamenti beszédében a tory képviselők hangos egyetértése közepette említette a jogvédők, de Strasbourg hátráltató szerepét is, mely miatt a „saját emberi jogi törvényeink őrült értelmezése” iránti megfelelési kényszerbe kerültek – May ezért felülvizsgálatot tart szükségesnek. A Katada-ügy összességében „elfogadhatatlan a köz számára, elfogadhatatlan nekem is. Gondoskodnunk kell arról, hogy soha többé ne történhessen ez meg”. A történet valóban felveti a terrorizmus és a radikális iszlám kapcsán az önmagát lefegyverző európai jogrend és a tehetetlenségben vergődő eljárások hibáit, s az ebben rejlő veszélyeket.
Ahogy a radikális patrióták felemlegetik: Nagy-Britanniában túl sok terrorista és szélsőséges lappang. Az igazságügyi miniszter további miniszterekkel együttműködésben arra tett ígéretet, hogy a jogi segítségnyújtást és a jóléti támogatásokat megvonják mindazoktól, akik veszélyeztetik a közjót, és ennek érdekében fokozzák a jövőben az ellenőrzéseket is. David Cameron brit miniszterelnök a BBC televíziónak kijelentette, hogy a kormányzó Konzervatív Párt törvénymódosítás előkészítésén dolgozik: az őszre beharangozott új bevándorlási törvény révén a nemzetbiztonságra veszélyesnek talált személyeket haladéktalanul ki lehetne toloncolni. „Ennek nem szabad még egyszer ilyen sokáig elhúzódnia” – nyilatkozta a kormányfő a kitoloncolás ügyében.
Katadát, azaz valódi nevén Omár Mahmúd Mohamed Otman iszlamista jogtudóst továbbra is azzal vádolják Jordániában, hogy az al-Kaida kereteiben amerikaiak, izraeliek és európaiak elleni terrorcselekmények megtervezésében és végrehajtásában vett részt. Apja és három fivére akadálytalanul és azonnal meglátogathatta a hitszónokot ammani börtönében, aki a beszámoló szerint jól van és „azt mondta, bízik a jordán bíróságokban, és biztos abban, hogy kiszabadul, amint az ellene felhozott vádak alaptalannak bizonyulnak” – nyilatkozta a több terrorcselekménnyel gyanúsítható és nagyfokú biztonsági intézkedések közepette őrzött férfi apja a The Jordan Times lapnak.
A tv imára hív
Szalafizmus