Ecuador másodjára fejezheti ki a világ felé, hogy támogatja a sajtó- és véleménynyilvánítási szabadságot. Julian Assange után most Edward Snowden is itt kért menedékjogot. Ám a kérdés nem ilyen egyszerű. Assange a mai napig a londoni konzulátuson él, a britek ugyanis nem engedik kiutazni az országból, Snowden pedig még nem is biztos, hogy megkapja a lehetőséget, hogy Ecuadorba távozzon. Mindenesetre Hongkongot már elhagyta, és e cikk írásakor még a moszkvai Seremetyevó repülőtér tranzitvárójában tartózkodik. Nem utazott tovább azzal a kubai géppel, amelyre jegyet váltott. A végső célpont egyelőre még nem biztos, viszont Snowdennel együtt repült Sarah Harrison, a WikiLeaks egyik aktivistája is. A WikiLeaks közleményben adta a média tudomására, hogy segít a legújabb botrányhősnek egy olyan demokratikus országba menekülni, ahol menedékjogért is folyamodhat. Harrison sem utazott el Kubába, holott neki is ugyanarra a gépre volt jegye. Snowden a reptéren találkozott az ecuadori nagykövettel, nem sokkal később pedig Ricardo Patiño ecuadori külügyminiszter a kamerák előtt kijelentette, hogy Snowden menedékjogot kért országába, amit egyelőre azonban ki kell vizsgálniuk.
Ecuador helyzete azért is nehéz, mert ha megadja a menedékjogot, igen könnyen a gazdasági szakadék mélyén találhatja magát. Hiába ugyanis a szabadságjogok melletti hősi kiállás, ha az Egyesült Államok embargót vezet be az ecuadori termékekre; a kis ország exportjának ugyanis a fele Amerikába megy. Ha ez a forrás megszűnik, még sokkal nehezebb lehet a helyiek sorsa – így ez a lépés már nem biztos, hogy megéri Correa elnöknek. Az Amerika elleni kiállás viszont főként annak is szól, hogy az Hugo Chávez halála után keletkezett hatalmi vákuumot betöltsék. A botrány ürügy lehet arra, hogy egy „szerencsés” fordulattal az ecuadori elnök kerülhessen a „Nagy Testvér” elleni harc élére. Már csak azért is valószínű, hogy nem a demokratikus jogok védelme vezérli Correát, mert otthon nem igazán hagynak teret a szólásszabadságnak. Ha Snowden ecuadoriként szivárogtatott volna, most valószínűleg az egyik börtön mélyén várná a bírósági ítéletét.
A Snowden-ügy az Egyesült Államok szinte minden fontos külkapcsolatát szakítópróbának veti alá. Kínát azért bírálják az amerikaiak, mert engedte kiutazni az országból a Prism adatgyűjtési programot megszellőztető volt titkosszolgálati alkalmazottat, Oroszországot pedig azért, mert segíti a menekülésben. Szergej Lavrov külügyminiszter egyértelműen visszautasította a vádakat, „elfogadhatatlannak és tarthatatlannak” nevezve azokat. Putyin elnök a médiában kijelentette, hogy Snowden Oroszországban semmilyen bűncselekményt nem követett el, ami miatt le kellene tartóztatni, az orosz kormány pedig hivatalos közleményben jelentette, hogy Snowdent nem adja ki Amerika kérésére és a továbbutazásban sem fogják akadályozni. John Kerry válaszul figyelmeztetett: az ügy kihatással lesz a két ország kapcsolatára, és emlékeztette az oroszokat, hogy Amerika mindig partner volt az ő oldalukról érkező kiadatási ügyekben.
Kína is visszautasította az amerikai külügyminiszter által megfogalmazott kritikát, sőt, a Xinhua kínai hírügynökség „minden idők legnagyobb csibészének” nevezte az amerikai kormányt. Az Egyesült Államok évek óta panaszkodik a kínai hackerek által kivitelezett kiber-támadások miatt, a Snowden által szépen apránként csöpögtetett információ viszont, amely a kínai kormány tudomására hozta, hogy a Prism programon belül folyamatosan figyelték a pekingi Tsinghua Egyetemen zajló SMS- és adatforgalmat, jogalapot teremt Peking számára ahhoz, hogy saját magát is áldozatként állítsa be.
Snowden a britek számára is igen kellemetlen helyzetet teremtett, ugyanis a kiszivárogtatott információk szerint a brit kémszolgálat, a GCHQ az Európában zajló teljes internetforgalmat – teljesen legálisan – megfigyeli, és az adatokat legalább 30 napig tárolja. A Tempora program 200 üvegszálas, óceán alatt futó adatkábelt „csapolt meg”, és a begyűjtött információt elemezte is. Egy törvényi kiskapu ugyanis lehetővé teszi, hogy az Egyesült Királyság területén kívül levő adatkábeleket engedély nélkül is be lehessen poloskázni. A témát feszegető kérdésekre bizonyos politikusok azzal reagáltak, hogy a „kémek dolga az, hogy kémkedjenek”. Ben Wallace konzervatív képviselő a The Timesnak elmondta, hogy aki ezen a dolgon felháborodik, annak fogalma sincs a valóságról. Sőt, büszkének kellene lenni arra, hogy a GCHQ, a legendás Bletchley parki náci kódfejtők utódja „piacvezető a világon az adatgyűjtésben”.
Mindeközben azonban már Németország is bekapcsolódott az eseményekbe: az igazságügyminiszter határozott hangvételben jelezte brit kollégájának, hogy „Németország a jelzett tömeges megfigyelések gyors tisztázását várja. A német kormány tudni szeretné, hogy a német és európai állampolgárok közötti kommunikációt milyen mértékben érintették, vagy érintik még mindig a brit és az amerikai programok”.
A britek maguk is megosztottak a kérdésben, és egyelőre a nagy felháborodás is elmaradt. A témáról ugyanis csak a The Guardian ír részletesen, a The Times és a Telegraph viszont kötelességszerűen csak egy-egy cikkben foglalkozott az üggyel. A Big Brother Watch nevű polgárjogi csoport tagja, Nick Pickles szerint ennél sokkal nagyobb annak a bejelentésnek a hatása, amelyben a brit védelmi minisztérium arra figyelmeztette a médiát, hogy aki Snowdenhez hasonlóan kiszivárogtat bármilyen nemzetbiztonsági információt, az nem kerüli el a büntetést.
2013. 06. 28. (XVII/26)
