„Készen állok, ha az egészségem is meglesz, és Isten is úgy akarja, veletek leszek 2019-ig, 2021-ig is” – buzdította híveit Hugo Chávez 2009-ben, az elnök korlátlan újraválaszthatóságát lehetővé tévő alkotmánymódosítást követően. Kedden bekövetkezett halálával a világ egyik legellentmondásosabb radikális államférfiának tizennégy éves uralma ért véget.
Chávez 1992-ben, egy katonai puccskísérlet során jelent meg a venezuelai politika színpadán, amikor is a fennálló korrupt kormányt próbálta megdönteni. A sikertelen próbálkozás után két évet ült börtönben, 1998-ban pedig megnyerte az elnökválasztást, ami után a „szegények patrónusaként” és az „oligarchák megdöntőjeként” ünnepelték a tömegek. Chávez eredeti álma az volt, hogy megvalósítsa a „bolivári szocialista forradalmat”, és Venezuela mesés olajkincsét a szegények javára fordítsa – ez a nemes elképzelés mindaddig egyetlen előző elnöknek sem jutott eszébe. Hétköznapi imidzse, nagyszerű szónoki képessége és humorérzéke csak növelték az új vezető népszerűségét, aki nemritkán még dalra is fakadt vagy táncra perdült egy-egy szereplése alkalmával. Bár gyakran hangoztatta, hogy a szocializmust demokratikus keretek között képzeli el, a tündérmesét hamarosan elcsúfította az intézmények és az olajipar államosítása, a média teljes kisajátítása, valamint az a körülmény, hogy országszerte Chávez rokonai és talpnyalói kerültek a városok, bíróságok élére, illetve egyéb kulcspozíciókba.
A forradalmi vezető hiába költött milliárdokat az egészségügyre és a leszakadt társadalmi rétegek oktatására (célkitűzései között szerepelt ugyanis a nyomornegyedek lakóinak ingyenes taníttatása és orvosi ellátása), Venezuela ma sok szempontból lepusztultabb, mint valaha. Chávez nem tudott bánni az olajbevételekkel, csökkent a termelés, a gazdaság romokban hever. Minden igyekezete ellenére az elhunyt politikus regnálása alatt tovább mélyültek a társadalmi különbségek, mérhetetlen a korrupció, és Venezuela világelső az erőszakos bűncselekmények számát illetően. Habár személyét – különösen a szegények körében – szinte vallásos tisztelet övezi, Chávez rengeteget vesztett kezdeti népszerűségéből, a tavalyi elnökválasztáson alig tizenöt százalékkal tudott nyerni.
Chávez tevékenysége nem csak hazai fronton okozott csalódást. Közismert, hogy rendszeresen gyalázta az Egyesült Államokat, sértegette vezetőit (George W. Busht például egyenesen „Sátánnak” titulálta), lelkesen barátkozott Amerika ellenségeivel, legfőbb szövetségese és példaképe pedig Fidel Castro kubai diktátor volt. Megalapozott információk szerint a 2001. szeptember 11-ei támadást követően egymillió amerikai dollárt utalt át Oszama bin Laden terrorszervezete, az al-Kaida számláira, az utóbbi években pedig szoros kapcsolatot ápolt Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnökkel. Kilenc alkalommal látogatott el Iránba, ahol a két Amerika-gyűlölő államfő több mint kétszázhetven megállapodást írt alá. Nem takargatta Izraellel kapcsolatos nézeteit sem, amelyeket régi barátjától, Norberto Ceresole holokauszttagadó argentin írótól vett át. Ahogy arról korábban beszámoltunk (Doktor Hugo. Hetek, 2009. február 13.), Chávez a Hamasz iránti szolidaritása jeléül izraeli diplomatákat utasított ki Venezuelából, Caracas főrabbija szerint pedig a zsidókat rendszeresen érték atrocitások a fővárosban.
A néhai elnök világnézetét egyébként nehéz behatárolni: szemléletmódjában jól megfért egymás mellett a kereszténység és a szocializmus, ugyanakkor attól sem ódzkodott, hogy amazóniai sámánok rituáléján vegyen részt, tőlük remélve segítséget betegsége leküzdéséhez.
Habár tavaly októberben harmadszor is megnyerte a választásokat, az ötvennyolc éves, két éve rákkal küzdő politikus, aki az elmúlt év nyarán még nagy elánnal kampányolt az újraválasztásáért, hónapok óta nem jelent meg a nyilvánosság előtt. Annyit lehetett tudni, hogy kubai orvosok kezelték, ám betegségét (a kezdetektől fogva) mély titkolózás övezte, így a közelmúltban már többször szárnyra kaptak a haláláról szóló híresztelések.
A jogszabályok értelmében az elnök halála esetén harminc napon belül választásokat kell kiírni. Chávez még decemberben, állapota válságosra fordulásakor Nicolas Maduro alelnököt jelölte meg utódjául, aki buszsofőrből avanzsált külügyminiszterré, majd alelnökké és a népvezér egyik legfőbb bizalmasává. A nyugodt, kiegyensúlyozott politikusként ismert Madurót sokan nem tartják elég karizmatikusnak ahhoz, hogy a lánglelkű Chávez „méltó” utódja lehessen, bár különbségeik ellenére igen sok közös vonás van bennük. Maduro többek között osztja Chávez szocialista és Amerika-ellenes nézeteit, erősen kötődik Kubához, azonkívül neki is van spirituális oldala: többször is ellátogatott feleségével Indiába, hogy a 2011-ben elhunyt Szatja Szái Bába guru tanításait hallgassák.
Az ellenzék viszont továbbra is hajlandó felsorakozni Henrique Capriles mögött, aki szoros küzdelemben maradt alul Chávezzel szemben az októberi elnökválasztáson. A fiatal jogász az eddigi Kuba–Irán–Oroszország vonallal szemben a demokratikus, emberi jogokat tiszteletben tartó országokkal szeretne jó kapcsolatot ápolni, véget vetne Chávez szocialista forradalmának, és elsősorban a bűnözés visszaszorítására fókuszálna.
Venezuelában máris kaotikus állapotok uralkodnak. A fővárosban ezrek gyűltek össze, hogy gyászolják a jobblétre szenderült elnököt, míg mások az ellenzék bázisának tartott városrészben tűzijátékkal ünnepeltek. Ezalatt a hatóságok Caracasból kiutasítottak két amerikai diplomatát, akiket a kormány destabilizálásával vádoltak, valamint előhozakodtak azzal a korábban is rebesgetett váddal, hogy mérgezés útján az Egyesült Államok idézte elő Chávez végzetes rákbetegségét.
Elhíresült kijelentései
2013. 03. 08. (XVII/10)
