hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Fokozódik a háborús propaganda Phenjanban
Kicsi a bors, de erős

2013. 03. 13.
Egyre keményebb hangnemet üt meg fenyegetőzéseiben Phenjan. Megelőző atomcsapást helyezett kilátásba az Egyesült Államok ellen a múlt héten Észak-Korea, majd kormányzó pártjának hivatalos lapja közölte: érvénytelenné vált a Dél-Koreával kötött meg nem támadási szerződés, amivel 1953-ban a koreai háborút lezárták. Elemzők azonban úgy vélik, a phenjani fenyegetőzésnek jelenleg még nagyobb a füstje, mint a lángja.

Nem volt eredményes az egykori NBA-sztárok „kosárlabda-diplomáciája” Észak-Koreában. A Detroit Pistons, majd a Chicago Bulls színeiben ötszörös NBA-bajnok Dennis Rodman a Harlem Globetrot­ters csapat három tagjával látogatott el Phenjanba. Az amerikai sportolók látogatásától azonban az egyébként kosárlabda-rajongó ifjú diktátor, Kim Dzsong Un egyáltalán nem puhult meg Amerika és a Nyugat felé. Phenjan a múlt héten azzal fenyegetőzött, hogy megelőző csapást mér az „agresszorokra”, köztük az Egyesült Államokra, ha az országot támadás éri, majd megszakította forródrót kapcsolatát Dél-Koreával. A Koreai Munkáspárt hivatalos lapja azt is bejelentette, hogy érvénytelennek tekinti a déli szomszédjával kötött meg nem támadási szerződést, amivel 1953-ban lezárták a három évig tartó koreai háborút. (Az egyezmény egyébként csak fegyverszünetről szól, a két ország tech­nikailag most is háborúban áll egymással.)

A Koreai-félszigeten azt követően éleződött ki újból a feszültség, hogy a nemzetközi tiltakozás ellenére Phenjan egy hónappal ezelőtt végrehajtotta harmadik atomkísérletét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a múlt héten újabb büntetőintézkedésekről döntött Észak-Koreával szemben, amelyek értelmében a világszervezet tagállamaiban betiltot­ták az észak-koreai fegyverprogramok­hoz köthető pénzalapok használatát és vagyontárgyak kiadását, valamint az észak-koreai bankok tevékenységét is korlátozzák.

Az intézkedéseket a BT tagjai egyöntetűen elfogadták, még Kína is. Az viszont kérdéses, hogy Peking, Phenjan kevés szövetségesének egyike mennyire veszi komolyan a határozatot. Egy szöuli újság a napokban arról írt, hogy az amerikai és a dél-koreai hírszerzés Kim Dzsong Un több millió dolláros bankszámláit találta meg kínai pénzintézeteknél. Washington és Szöul állítólag átadta az erre vonatkozó adatokat a kínai hatóságoknak azzal a kéréssel, hogy a szankciók értelmében zárolják a számlákat. A lap úgy értesült, hogy Peking nem mutatkozott készségesnek az ügyben. Washington egyébként a héten az ENSZ-szankciók mellett újabb büntetőintézkedéseket jelentett be, amelyek Észak-Korea Külkereskedelmi Bankját, valamint négy tisztviselőjét érintik.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!