hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Bíborosok évadja
Nem sietik el az üres szék betöltését

2013. 03. 07.
Nem sietik el a bíborosok azt, hogy bezárkózzanak a Sixtus- kápolnába. „A pápaválasztásnál is fontosabb, hogy megismerjük az egyház helyzetét” – fogalmazta meg sokak véleményét Francis George chicagói érsek. Bár XVI. Benedek egyik utolsó rendeletével lehetővé tette, hogy a bíborosok akár az előírt dátum, március 15-e előtt megkezdhessék a konklávét, lapzártakor úgy tűnik, hogy erre nem sok esély van. A bizonytalanság érthető: rég nem érte ilyen sok megrázkódtatás ennyire rövid idő alatt a katolikus egyházat, mint az elmúlt egy évben.

A kora tavaszi napsütésben napok óta újságírók hada vadászik Rómában a bíborosokra. Az olasz fővárosban több mint 4800 külföldi tudósító kért akkreditációt, hogy a helyszínről számolhasson be a pápaválasztásról. A főpapok egy része óvatos, és fekete papi ruhában igyekszik elvegyülni a tömegben. Mások azonban láthatóan élvezik azt, hogy amint kilépnek jellegzetes bíborosi öltözetükben az utcára, kamerák és mikrofonok hada veszi őket körül. Ők nyilván nem bánják, hogy elhúzódik a konklávé kezdete. Hiszen miután bezárkóznak a Sixtus-kápolna falai közé, életbe lép a szigorú titoktartás, no meg az új pápa megválasztása után az érdeklődés is gyorsan csökken „az egyház hercegei” (ez a bíborosok hagyományos rangja) iránt.

Hiába a modern kor utazási lehetőségei, több mint egy tucat bíboros még március első hetére sem érkezett meg Rómába, jóllehet XVI. Benedek február 11-ei bejelentése óta ismert volt, hogy a pápaválasztást előkészítő konzisztórium március elsején kezdődik. A lassú tempót nyilvánvalóan nem a repülőjegyek hiánya okozza, inkább az a megfontolás, hogy van mit áttekinteni a konklávé előtt. „Nem a szabályok jelentik a gondot: ha már minden bíboros Rómában lenne, akkor sem szeretnénk egyből elkezdeni a konklávét. Az ok egyszerű: nem állunk még készen rá” – mondta Francis George érsek a La Stampa olasz napilapnak.

Hasonlóan nyilatkozott egy másik amerikai főpap, Seán O’Malley bostoni érsek is. „Túl sok megválaszolandó kérdés áll előttünk, és túl sok emberrel kell előzetesen találkoznunk” – mondta O’Malley, aki egyszerű szerzetesi ruhájában elüt a nagyvilági főpapok fellépésétől. A kapucinus rend nagykáplánját még pápaesélyesnek is tartják, abban az esetben, ha a konklávé bizalma megrendülne a többi favoritban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!