hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Kampányvita Jeruzsálemről
Interjú Alfred Balitzer politológus professzorral, Ronald Reagan elnök volt külpolitikai főtanácsadójával

2012. 09. 20.
Mi váltotta ki a vitát a demokratáknál?

– A pártprogram külpolitikai részéből valójában összesen három pont került ki, Jeruzsálem mellett a Hamasz elismerése és a palesztin menekültek kérdése. Az utóbbi kettőt nem is vették vissza, csak azt, hogy Jeruzsálem Izrael fővá-rosa. Itt sincs szó arról, hogy oszthatatlan vagy örök főváros lenne, csak azt mondták ki, hogy most ez a helyzet. Amikor Obama elnök utasítására ez utóbbi pontot visszaszavaztatták a jelölőgyűlésen, a küldöttek egy része hangosan tiltakozott. Egy részük a felülről történő beleszólás miatt, mások pedig azért, mert valóban nem akarták, hogy Jeruzsálem szerepeljen a párt programjában. Ez fontos véleménykülönbséget mutat a Demokrata Pártban, sőt a Fehér Házban is. Az elnök tanácsadói közül vannak, akik nagyobb távolságot szeretnének tartani Izraeltől, míg mások az aktív támogatást szorgalmazzák.

Jeruzsálem ügyében vagy más kérdésekben is?

– Ugyanezt a vitát látjuk az iráni atomprogrammal kapcsolatban is. Az izraeliek aggódnak, mert úgy látják, hogy az Egyesült Államok túl lassan és túl keveset tesz azért, hogy megakadályozza a teheráni nukleáris fegyverkezést. De a vita mélységét jelzi, hogy Obama elnök és a legszorosabb tanácsadói köre minden bizonnyal látta és jóváhagyta előzetesen a pártprogramot, amely eltért a 2008-as álláspontjuktól.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!