Angola, Mozambik, Zambia és Ghána tervez bevezetni, illetve részben már hatályba is helyezett olyan rendeleteket, melyek a dollárban történő pénzügyi tranzakciókat akár büntethetővé is tennék. Angolában a következő évtől az olaj- és gázipari vállalatok dollár helyett kwanzában adóznak. Az Afrika keleti partján fekvő Mozambikban úgy tervezik, hogy a külföldi cégek kivitelből származó bevételeinek felét kötelezően meticalba kelljen váltani. A legszigorúbb rendeleteket azonban Zambiában vezették be, ahol a Központi Bank betiltott minden dollár alapú tranzakciót. A pénzintézet által kibocsátott dokumentumból kiderül: mindazok, akik „idegen valutában tesznek ajánlatot, fizetnek vagy kívánnak fizettetni”, tíz évig terjedő szabadságvesztést kockáztatnak.
Ezeknek a határozatoknak a célja a pénzügyi piacokon való nagyobb tőkeáramlás megvalósítása és a helyi valuták megerősítése, amit a dollárban lebonyolított üzletek eddig jelentősen hátráltattak. Azonban ez nem csupán a külföldi, hanem némely helyi, dollárban üzletelő vállalatnak is kellemetlenséget jelent.
„Jelenleg az új rendszer beállítása folyik. Azonban tudni kell, hogy Afrikában az árucikkek eladásából fakadó bevételekkel sok esetben kijátszották az államot. Ezen országok hatóságai ennek szeretnének véget vetni” – magyarázza Mike Keenan, a dél-afrikai Absa Capital afrikai valuták elemzésével foglalkozó szakembere.
Zambiában a helyi valuta iránti kereslet növekedésének következtében egy év alatt soha nem látott szintre emelkedett a kwatcha értéke: ez év júniusában egy dollárért 4640 kwatchát kellett fizetni. A kereslet túlnyomó többségét nyújtó bányavállalatok azonban az új pénzügyi politika átgondolását kérték a zambiai kormánytól, mivel véleményük szerint nem könnyű hozzájutni a kwatchához, pont akkor, amikor az szükséges.
„Hasonló határozatokkal rövidebb idő alatt meg lehet erősíteni a kwatchát, mint amennyi idő alatt ugyanez a politikai stabilitás és az infláció csökkentése iránti elkötelezettség demonstrálásával sikerülne. Ennek ellenére ilyen szabályozásokkal nem lehet helyettesíteni azokat a politikai lépéseket, melyekkel a piac bizalma elnyerhető” – nyilatkozta John Wakeman-Linn, az IMF zambiai ügyekért felelős vezetője.
Zambia példáján felbuzdulva a Ghánában május óta bevezetett rend szerint a bankoknak cediben kell a letéteiket tartani. A dollártranzakciók ilyen jellegű ellehetetlenítése az utcai, főleg turisták számára fenntartott pénzváltóhelyek forgalmát növelte, mivel a „zöldhasúak” iránti kereslet – főleg a Kínával kapcsolatban álló kereskedők körében – nem csökkent.