hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Hogyan hajrázik Romney?
Tampából vezethet az út a Fehér Házba

2012. 09. 08.
Hivatalosan is Mitt Romney-t választotta elnökjelöltnek az országos republikánus jelölőgyűlés. A floridai Tampában megrendezett konvencióra a Mexikói-öbölből érkező Izsák hurrikán árnyéka vetült. A hírcsatornák osztott képernyőn számoltak be a párhuzamosan zajló eseményekről, így a jelölőgyűlés érthető okokból nélkülözte a szokásos léggömbös-konfettis fesztiválhangulatot.

A kényszerű visszafogottság talán jól is jött Mitt Romney-nak, aki lapzártánk után mondja el a jelölést elfogadó beszédét.

A volt kormányzótól ugyanis távol áll az érzelmi politizálás, és személyes élettörténetét sem hangsúlyozta eddig a kampányban. Romney szándékosan kerüli azt, hogy néhány általánosságon kívül hitéről beszéljen, mert a keresztény republikánus bázis továbbra is fenntartásokkal tekint a mormon vallásra, amint azt az előválasztási időszak nehézségei jól mutatták.

A kampány szervezői ezért igyekeznek kizárni a megosztó kérdéseket, annál is inkább, mivel úgy tűnik, a november 6-ai választást alig néhány - a felmérések szerint 6, de legfeljebb 10 - „billegő" állam szavazatai döntik majd el. Az amerikai választási rendszer sajátosságai miatt csalókák lehetnek az országos felmérések, amelyek Barack Obama néhány százalékpontos előnyét mutatják. Nem számít ugyanis, hogy például az elnök 51 vagy 70 százalékkal győz a legnépesebb államban, Kaliforniában (az utóbbi a valószínű), mert ezzel egy lépéssel sem kerül közelebb az újraválasztáshoz, hiszen a „győztes mindent visz" elve szerint ugyanannyi elektorhoz jut szoros vagy elsöprő győzelem esetén is.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!