hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A kis német csoda végnapjai
Merkeléknél sincs gazdasági tündérmese

2012. 09. 14.
Elérte a krízis a német gazdaságot is. Egyes közgazdászok szerint már az csoda, hogy idáig sikerült ezt elkerülni, és még a legnagyobb vállalatok visszaesése mellett is növekszik a gazdaság. A vezet újságok igyekeznek tompítani a bejelentések súlyát, olyannyira, hogy a németek még mindig bíznak saját márkáik-ban, viszont azt is bevallják, hogy ha nem tudnak magukon segíteni, nem menti meg ket senki.

A baloldali Tageszeitung odáig ment, hogy üdvözölte a legnagyobb német cégek negyedé-ves jelentéseinek tartalmát, amelyekben a legtöbben jelentős visszaesésekről számoltak be. Érvelésük szerint ugyanis egy túlnyomó részben exportra termelő ország nem képes sokáig utolsóként legénynek lenni a gáton, ha a megrendelői nem bírják tovább fizetni a számlát, és így legalább Berlin felébred a rózsaszín álomvilágból, és elkezdenek végre a megoldásra koncentrálni.
A Financial Times Deutschland szerint a megoldás nem az euróválság megoldásának erőltetése – el kell kezdeni felépíteni az ázsiai piacokat, ugyanis az európai gazdaságok visszaesését akkor tudják valóban túlélni a német nagyvállalatok, ha van alternatíva, amit az ázsiai piac jelenthet.
Mindehhez annyi szükséges, hogy ne essen szét az euró­zóna. Az ázsiai exportok sem tudják azonban újra megalapozni a hitet a csodában, ugyanis a kínai és az indiai gazdaság is sokkal lassabban növekedett az idén, mint a legutóbbi három évben. Sőt, a dél-amerikai csodagazdaságok is, mint Brazília lelassultak.
A kétéves (majdnem valódi) német gazdasági csoda is egyre gyorsabban esik darabjaira. Annak ellenére, hogy sokan elhitték, hogy akármi történik is Európában, a német gazdaság mindenből sikerrel jöhet ki, ez egyelőre tévedésnek látszik. Nem lehet ugyanis egy felborult csónakban száraznak maradni úgy, hogy a többieket már szinte teljesen ellepte a víz. Érthető tehát, hogy az olyan, világviszonylatban is vezető nagyvállalatok, mint a Siemens, a BASF vagy a Deutsche Bahn is óriási visszaesésről számoltak be a második negyedév végén, és a realisztikus becslések a jövőt sem képzelik el ennél jobban.
A jelentések bizonyos körökben nem okoztak meglepetést. Az ipari termelő ágazatok már több hónapja erősen érzik a csökkenést, ugyanis a fő piacok, Olaszország, Spanyolország és Franciaország vagy mélyrepülésben vannak, vagy stagnálnak egy alacsony szinten.
Ennek ellenére azért mégsem temetik az egész német gazdaságot, ugyanis az autógyártók, mint a Daimler vagy a Volkswagen stabil számokat voltak képesek kimutatni, és a világpiacon is őrzik pozícióikat. A német gazdasági elemzők arra is számítanak, hogy a világgazdaság előbb-utóbb növekedési pályára fordul át, és mivel a német vállalatok messze stabilabbak a többi európai állambeli társaiknál, ezért a negatív tendenciák hatása is lassabban válik érzékelhetővé. Ugyanakkor illúziókba sem ringatják magukat: a Német Gazdaságkutató Intézet növekedést vizsgáló osztályának vezetője, Ferdinand Fichtner szerint ugyanis „Németország nem tudja leválasztani magát az eurózóna gyenge növekedéséről”.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!