hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Visszafelé is elsülhet Obama bevándorlási reformja
Műtét helyett ragtapasz

2012. 06. 22.
Nagy felbolydulást keltett Obama elnök e heti bejelentése, mely szerint az illegális bevándorlók egy meghatározott csoportjának lehetővé tennék a letelepedést és a munkavállalást az Egyesült Államokban. A tervet azonban máris élesen bírálják, mivel a körülmények nem tisztázottak, és az sem, hogy mit kezd az Egyesült Államok új elnöke a regisztrálók adataival, ha esetleg nem Obama győz. Amerikával szemben Európában és Kanadában viszont egyre szigorodnak a bevándorlás feltételei.

Egyesek szerint Obama e bejelentésével azt próbálja ellensúlyozni, hogy eddigi elnöksége alatt nem sikerült megnyugtató és hosszú távú megoldást találni erre a kérdésre. Mások azt állítják, hogy a jelenlegi elnök így próbálja maga mellé állítani a latin ajkú szavazókat, akik eldönthetik a választások kimenetelét néhány igen fontos államban. A latin ajkúak ugyanis a leg­inkább érintettek a kérdésben, és a republikánusok között felháborodást okozott, hogy Obama ezzel az intézkedéssel igyekszik megkerülni őket. Romney már korábban bejelentette: nem fogja támogatni az „Álom Törvény” nevű javaslatot, amelyet a republikánusok már 2010-ben megvétóztak a Kongresszusban, és amelynek alapján ez az intézkedés is megszületett. Romney egyik lehetséges alelnökjelöltje, Marco Rubio floridai szenátor pedig bejelentette: „Azzal, hogy figyelmen kívül hagyjuk az alkotmányt és megkerüljük a Kongresszust, ez a rövid távú rendelet csak megnehezíti, hogy kiegyensúlyozott és hosszú távú megoldást találjunk.”
Az intézkedés duplán előnyt jelenthet Obamának a választási kampányban, ugyanis a megoldás keresését nem a demokraták kezdeményezték, hanem az evangéliumi keresztények, akik között túlsúlyban vannak a republikánusok, és a választók között mintegy 26,3 százalékot képviselnek. Amennyiben Obama maga mellé állítja ezt a szavazói csoportot, Mitt Romney igen nehéz helyzetbe kerülhet novemberben.
Obama elmondta: a lehetőség „nem amnesztia, nem védettség, nem egy újabb út az állampolgárság felé, és nem is tartós megoldás”, de azért hozzátette: „Ez a helyes dolog, amit tennünk kell.” A bevándorlókat támogató szervezetek az elmúlt 25 év legnagyobb horderejű döntésének nevezték a bejelentést, ám mások szerint előre nem látható veszélyeket is rejt magában ez az intézkedés. A 11 millió illegális bevándorló közül ugyanis azok kaphatnának munkavállalási engedélyt, illetve két év haladékot a kitoloncolás előtt, akik 30 év alattiak, 16 éves koruk előtt érkeztek az Államokba, és nincs priuszuk, illetve sikeresen végeztek el felsőoktatási intézményt, vagy szolgáltak a hadseregben.
A kritikusok azonban kifejezték: nem garantált, hogy Obama marad az Egyesült Államok elnöke, és amennyiben új lakó költözik a Fehér Házba, nagyon nagy kérdés, hogy mit kezd majd azokkal a fiatal bevándorlókkal, akik jelzik igényüket a tartózkodási vagy a munkavállalási engedélyre. Sőt, az már Obama újraválasztása esetén is homályos, hogy mi történik ezeknek a fiataloknak a szüleivel, akikről így egyenes úton nyer információt a bevándorlási hivatal. Amennyiben ugyanis a 2 millió fiatal számára megadott részleges legalitás azzal jár együtt, hogy a maradék 9 millió bevándorló nagy részét ki tudják toloncolni az országból, a fegyver nagyon könnyen visszafelé sülhet el.

Záródnak az ajtók

Amerikával ellentétben Kanada június 11-én fogadta el a bevándorlás feltételeit szigorító jogszabályt a képviselőházban, amely most a szenátus elé kerül. A kiegészítések egy évről 14 napra, illetve fél évre rövidítik azt az időtartamot, amely után a tömegesen érkező menedékkérőknél felül kell vizsgálni a kérésük jogosságát. A módosítás a bevándorlási miniszter kizárólagos hatáskörébe helyezi annak megállapítását, hogy mi számít tömeges bevándorlásnak, amit eddig a törvény nem definiált. Amennyiben azonban a menekültek megkapják az engedélyt a letelepedésre, a hatóságoknak nem lesz joguk ahhoz, hogy ezt a döntést a menekültek származási országában vagy körülményeiben bekövetkező pozitív változások alapján felülbírálják, illetve visszavonják.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!