hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Diótörés atombombával

2012. 06. 07.
Kémprogram szabotálta az iráni kőolajipari minisztériumot és az ország egyik legfontosabb olajkútját. A Flame - ahogy neve is jelzi - tűzlángként söpör végig a számító­gépeken, és jóval hatékonyabban szívja ki az információt a gépekből, mint elődje, a Stuxnet, mely két évvel ezelőtt támadta meg Irán egyik urándúsító gyárának zámítógép­rendszerét. Az új vírus a szakértők szerint már öt éve működik zavartalanul.

Bár Irán hivatalosan nem ismerte el, hogy a Flame kárt tett volna valamely intézményének számítógépeiben, a közel-keleti sajtó szerint a vírus megtámadta az iráni olajipari minisztériumot és az ország egyik legfontosabb olajkútját is. Az iráni hírügynökség kedden bejelentette: sikerült kifejleszteni egy olyan vírusirtó programot, amely képes felismerni és elpusztítani a Flame-et.

A Flame (Láng), vagy más néven Skywiper hússzor hatékonyabb a Stuxnetnél. Elődjével ellentétben nem teszi működésképtelenné a megtámadott rendszert, „csupán" kémkedik. Képes kinyerni archivált adatokat a számítógépről, a távolból átállítani annak beállításait, bekapcsolni mikrofonját a beszélgetések rögzítésére, screenshotokat készíteni (képek arról, ami a számítógép képernyőjén megjelenik) - billentyűzetből, képernyőről, mikrofonból, tárhelyekről, Wifiről és USB-eszközökről is képes információkat gyűjteni.

Az előzetes jelentések szerint a vírus észrevétlenül tud behatolni a számítógépes hálózatokba. A 20 MB-os programnak, amely megfertőzi a Microsoft operációs rendszereket, öt titkosító algoritmusa és egzotikus adattárhelye van, valamint képes dokumentumokat ellopni és kémkedési tevékenységet végezni a számítógépeken. „Hatékonyságát komplexitása adja - alkotóelemei egyesével nem lennének olyan különlegesek, így együtt azonban igazán veszélyes, ráadásul fejlesztői úgy készítették el, hogy minden antivírussal szemben hatásosan védekezzen" - magyarázta lapunknak Dr. Bencsáth Boldizsár tanársegéd, a CrySyS Lab komputervédelmi cég munkatársa.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!