hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Görög minta spanyol módra
Diákok is sztrájkolnak a megszorítások ellen

2012. 05. 25.
Bezártak az iskolák és az egyetemek kedden Spanyolországban – első ízben került sor a közoktatás minden szintjét érintő általános sztrájkra az országban.

A tiltakozásra alig több mint egy héttel az után került sor, hogy a madridi Puerta del Sol téren a gazdasági megszorítások ellen tüntetők több ezres tömegét verte szét a rendőrség. A tanárok, diákok és szülők összefogásával indult sztrájk résztvevői az osztálylétszámok, valamint a tanárok kötelező óraszámának növelése és az egyetemi tandíjak mintegy 25 százalékos emelése ellen tiltakoznak. A decem­berben hatalomra került Mariano Rajo kormánya továbbra is kitart amellett, hogy a több mint 20 százalékos megszorításra szükség van a költségvetés betartásához, és kemény reformjaitól a spanyol gazdaság talpra állását reméli.
Az elmúlt hetek eseményei után a legnagyobb kérdés a piac számára az, vajon Spanyolország is követni fogja-e Görögországot a lejtőn?
Spanyolországban már második éve tart a recesszió, a munkanélküliség lassan eléri a soha nem látott 25 százalékot, miközben a fiatalok közül minden másodiknak nincs munkája. A múlt héten ráadásul tőzsdepánik tört ki az európai piacon, miután a Moody’s hitelminősítő intézet tizenhat spanyol bankot és négy régiót is leminősített. Az amerikai hitelminősítő a gyengélkedő spanyol gazdaság, az ország egyre romló pénzügyi helyzete és a közel 10 százaléknyi behajthatatlan hitel miatt döntött a leminősítés mellett. A helyzetet tovább rontja, hogy a madridi kormány már alig képes támogatni a bajba jutott hitelezőket.
A számlatulajdonosok sorra vonták ki megtakarításaikat a spanyol bankokból. Közülük a nemrégiben államosított Bankia került a legnagyobb gondba, amelyből több mint egy milliárd eurót vontak ki. Ezzel a Bankia-részvények értéke több mint negyedével esett. Pénteken pedig Spanyolország bejelentette, hogy még az eddig ismertnél is nagyobb volt a tavalyi év államháztartási hiánya. Mindennek tükrében meglehetősen nehéz lesz Spanyolországnak tartania magát az EU által megszabott költségvetési hiány mértékéhez.
Amennyiben Görögország kilép az euróövezetből, az további de­stabilizációhoz vezetne a spanyoloknál, miután az országban is jelentős gazdasági gondokat okozott a 2008-as ingatlanválság. Szakértők amiatt aggódnak, hogy a bankok nem lesznek képesek megfelelni az új, szigorú állami követelményeknek, és esetleg szükségük lesz Görögországhoz hasonlóan az uniós pénzügyi segítségre.
A befektetők abban bíznak, hogy az európai vezetők valamilyen akciótervvel állnak elő a görög és a spanyol helyzettel kapcsolatban, de úgy tűnik, nincs jó megoldás. Az európai kisegítő hitel 790 milliárd euró körüli kerete nem elegendő arra, hogy egyszerre kezelje a görög eurókilépést és a spanyol bankrendszer felrobbanását is. Annak ellenére, hogy Németország és a G8-ak vezetői továbbra is ösztönöznék az eurózóna gazdasági növekedését, az európaiaknak már kezd elegük lenni abból, hogy tovább finanszírozzák más országok adósságait. Stephen Jen, az IMF korábbi gazdasági elemzője szerint „Görögország és Spanyolország együttesen exponenciális és nagyon veszélyes problémát jelent. Mindeddig az időhúzás politikáját folytatták, és tűzfalat építettek – de ezzel csak még nagyobb lesz az ár. Ennek a történetnek nincs boldog befejezése.”

Lemondás

Egyetlen hely maradt csupán üresen a Windsor-kastélyban múlt hét pénteken, ahol az angol királynő gyémántjubileumát ünnepelte a kiterjedt királyi rokonság – Sofia spanyol királynéé. A Gibraltár és a hozzá tartozó halászati jogok fölött folyó angol–spanyol vita miatt a spanyol kormány – mindössze két nappal az ünnepség előtt – a részvétel lemondására kérte a királynét.
A spanyol kormány döntése annál is kellemetlenebbül érintette a királynét, mivel a jubileumi ünnepségeken való részvétel nem csupán protokolláris kötelesség lett volna számára. Testvére, Constantin görög király a brit Vilmos herceg keresztapja. Az ünnepségen való részvétel egyben a kiterjedt rokonsággal való találkozásra és a hétköznapoktól való elszakadásra nyújtott volna alkalmat a meglehetősen elszigetelten élő királyné számára. A görög származású Sofia egész életében a háttérben maradt, erős akcentusa miatt nagyon kevés nyilvános szereplést vállalt. Házassága, melyről a spanyol királyi család életrajzírói  azt állítják, megszervezett frigy volt, olyannyira nem boldog, hogy közelmúltbeli ötvenedik házassági évfordulójukat meg sem ünnepelték. 
A királyi család magánszféráját hagyományosan tiszteletben tartó spanyoloknak az egyre mélyülő válság idején elege lett János Károly minden együtt­érzést nélkülöző magatartásából. A Vanity Fair magazin spanyol kiadásának júniusi címlapján közli annak a szőke arisztokrata hölgynek a képét, aki az utóbbi időben nem hivatalos kísérőként – tanácsadóként – jelen volt a király számos magánjellegű utazásán. A 46 éves, német születésű Corinna zu Sayn-Wittgenstein, aki második exférje után a hercegnői címet is magáénak vallja, diszkréten jó barátnak és nagyszerű embernek nevezte János Károlyt. A magazin által „titokzatos barátnak” titulált Wittgenstein jelen volt azon a közelmúltbeli botswanai vadászaton is, ahol a 74 éves király csípőtörést szenvedett (Ez elment vadászni... Hetek, 2012. április 20.). (Sz. P. Á.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!