hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Európa elrablása
Egyre nő a lehetősége annak, hogy Athén kilép az eurózónából

2012. 05. 17.
Az elmúlt napokban tovább gyorsult a készülődés a nagy ugrásra, amely Európát a sötétségbe vezetheti. Azt követően ugyanis, hogy Görögországban két hét után sem sikerült kormányt alakítani, egyre nő a lehetősége annak, hogy Athén kilép az eurózónából. Ennek egyik hosszú távú következménye az lehet, hogy az unióban Németország fogja egyenként megszabni a tagállamok gazdaságpolitikáját. Mindeközben Európa-szerte folyamatosan nő a társadalmi feszültség a megszorítások miatt: Spanyolországban százezren tüntettek a hétvégén, Észak-Rajna-Vesztfáliában pedig a CDU belebukott a nagy szigorba.

Közel két hét alatt senkinek nem sikerült kormányt alakítania Görögországban, mivel egyetlen párt sem volt nyitott arra, hogy engedjen saját elveiből. Ennek ellenére a közvélemény-kutatások szerint az emberek nem akartak új választásokat - a legtöbben egy koalíciós kormány megalakítását várták volna. Az európai pénzügyminiszterek egyelőre szeretnék bent tartani Görögországot az eurózónában, viszont nem mindenáron. A bent maradást a görögök is szeretnék, de megszorítások nélkül, amire meglehetősen kicsi az esély.

Az új kormány által végrehajtandó reformok ugyanis újabb bércsökkenést és adóemelkedést jelentenének az amúgy is teljesen elszegényedett lakosság számára Görögországban, ahol ma közel félmillió gyerek áll az éhezés határán.

Karolosz Papuliasz görög elnök szerdán találkozott a pártok képviselőivel, hogy megállapodjanak egy ügyvezető kormány felállításában. Az elnök  az államtanács elnökét, Panagiotisz Pikrammenoszt bízta meg az ügyvezető kormányfői feladatok ellátásával. Az új választásokra június 10-én vagy 17-én kerülhet sor.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!