Radičová a múlt héten a parlamentben összekötötte az euró-mentőcsomag kibővítéséről szóló döntést a kormánnyal szembeni bizalmi szavazással. Az egyik koalíciós partner, a Szabadság és Szolidaritás (SAS) képviselői viszont nem szavaztak, így a kabinet elbukta a voksolást. Két nappal később a szlovák parlament az ellenzéki Smer segítségével mégis ratifikálta az eurós mentőcsomag kibővítését. A kompromisszum fejében a képviselők beleegyeztek abba, hogy öt hónap múlva előrehozott választásokat tartanak.
Bár Richard Sulík, az SAS és egyben a parlament elnöke már több hónapja jelezte, hogy nem szavazzák meg a szerintük felelőtlenül gazdálkodó országokat kisegítő mentőcsomagot, mégis mindenkit meglepett, hogy a kormány bukása árán is kitartottak eredeti álláspontjuk mellett. Sulík ezzel két napra megakasztotta az eurózónát, és Szlovákiára fordította az egész világ figyelmét. (Nem túlzás, a szlovák parlamentben az európai vezető médiumok képviselői mellett amerikai és japán újságírók tülekedtek, az elbukott szavazás hírére negatívba fordultak még az ázsiai pénzügyi piacok is, Szlovákia pedig a múltban soha ennyi címoldalt nem kapott a külföldi médiában.)
Sulík távolról sem elvetemült szélsőséges politikus, hanem eddig az egyik legsikeresebb közgazdász az országban. Ő volt az ötletgazdája és tanácsadóként az egyik megvalósítója a nyolc éve Szlovákiát növekvő pályára állító adóreformnak. A tavalyi választások előtt fél évvel alakított pártja újszerűen lépett fel, érthetően, megalapozott érvekkel kommunikált, és kész gazdasági reformtervekkel állt elő. Sulík érveit nemcsak Szlovákiában, de egész Európában meghallgatták, az elmúlt hónapokban a német médiában is sokszor szerepelt.
Radičová és a mögötte kitartó három kormánypárt viszont azzal érvelt, hogy bár a mentőcsomag nem tökéletes megoldás, de lélegzethez juttatja a hatalmas pénzügyi gondokkal küzdő Európát, és el nem fogadása sokkal nagyobb veszteségeket eredményezett volna az euróra, így Szlovákiára nézve is. Emellett az országot teljesen elszigetelte volna nemcsak gazdaságilag, de politikailag is.
A koalíció annyira fontosnak tartotta a mentőcsomag mielőbbi elfogadását, hogy még Robert Fico, a korábbi ősellenség előrehozott választásokra vonatkozó feltételébe is villámgyorsan belementek, csak hogy átmenjen a ratifikáció. Ficónak pedig a márciusi időpont felelt meg. A volt kormányfő úgy taktikázik, hogy a következő fél évben a kormányzás nehézségei és a megoldatlan problémák még jobban legyengítik a jobboldalt, és a márciusi választások után pártja akár egyedül is képes lesz kormányt alakítani.
Megoldatlan régi problémákból és a kormány bukása által keletkező újakból tényleg sok van: az orvosok tömegesen mondanak fel, néhány kórházban egy hónap múlva veszélybe kerülhet az alapellátás, a pedagógusok sztrájkra készülnek, az előkészített gazdasági, strukturális reformok valószínűleg nem valósulnak meg, a költségvetés elfogadása kérdéses, a munkanélküliség állandóan égető gond, és az eurózóna pénzügyi nehézségei is mélyülhetnek.
A múlt heti események láttán sokan úgy vélik: Mikulás Dzurinda (aki még mindig a Kereszténydemokrata Unió elnöke) a háttérben megegyezett Robert Ficóval, és közös kormányzásra készülnek. A nagykoalíció lehetősége egyébként vissza-visszatérő motívum a szlovák médiában, néhányan a korábbi, mindig problémás jobboldali többpárti koalíciós kormányzás stabil alternatíváját látják benne. A most szétesett kormánykoalíció is nehézkesen működött, mivel elvileg négy párt, de lényegében hat érdekcsoport alkotta (az SAS listáján bejutó Egyszerű Emberek és a Híd listáján bejutó Polgári Konzervatív Párt négy-négy képviselőt adott), amely sokszor csak hatalmas viták és kompromisszumok árán tartotta egyben a szűk koalíciós többséget.
Így a kormány bukására akár számítani is lehetett, az előrehozott választások viszont másfél év kormányzás után egyik koalíciós pártnak sem kedveznek. Egyedül Robert Ficónak jó, pártjának márciusban valószínűleg csak az lesz a kérdés, hogy tud-e egyedül kormányozni, vagy ha nem, hát kit válasszon maga mellé. A jobboldali pártok korábban kategorikusan elzárkóztak a Smerrel való együttműködéstől, de ez a hozzáállás most változóban van. A pártok közül a felmérések szerint jelenleg az SAS, a Híd, az MKP (Magyar Koalíció Pártja) és az SNS (Szlovák Nemzeti Párt) támogatottsága is az ötszázalékos bejutási küszöb körül mozog. A választások így mindannyiuk számára létkérdést jelentenek, azaz kemény kampány várható.
A Slota-féle Nemzeti Párt már jelezte, hogy újra magyarellenes témákkal kampányol majd, a választásokat összekötnék egy, a hivatali érintkezésben kizárólag a szlovák nyelvet engedélyező kérdésről való népszavazással. Ez pedig egyáltalán nem hiányzik most az országnak. A Radičová-kormány a sok belső viszály ellenére egy szimpatikus, a korrupció ellen harcoló, gazdasági szempontból stabilizációs és ésszerű politikát tett le az asztalra, amely a külpolitikában is sikeres volt, a kisebbségi kérdésekben pedig a Fico-éra hisztériája után viszonylagos nyugalmat hozott. A két magyar pártnak, a Hídnak és az MKP-nak pedig valószínűleg el kell ásniuk a csatabárdot. Ha egymás ellen kampányolnak, mint tették tavaly, most még nagyobb az esélye, hogy kigolyózzák egymást, és egyikük sem jut be a törvényhozásba. Ez pedig azt jelentené, hogy a tízszázaléknyi magyar kisebbségnek először nem lenne képviselete a szlovák parlamentben.
2011. 10. 21. (XV/42)
