hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Tiananmen tér Kairóban
Tankokkal gázoltak át a tüntető keresztényeken

2011. 10. 13.
„Az állami televízió épületétől 200 méterre vártak ránk a hadsereg és a rendőrség egységei. Tüzet nyitottak, majd két páncélozott jármű indult meg nagy sebességgel a tömeg felé. A járművek előre-hátra robogtak a tömegben, a lánctalpak fékezés nélkül hajtottak át az embereken. Legalább 15 embert roncsoltak szét, volt, akinek a koponyáján gázoltak át" - nyilatkozta a kairói keresztény kopt tüntetés egyik szervezője. A Mubarak bukása óta legsúlyosabb keresztényellenes támadásában legalább 25, más jelentések szerint 35-40 hívő halt meg.

Időközben összegyülekezett egy csoport, amelyik körülvette azt a keresztény kórházat, ahová a sebesültek nagy részét vitték. „Iszlamija, iszlamija" - kiabálták, miközben a keresztény negyedben több üzletet kifosztottak és feldúltak.

A katonai kormányzat cenzúrával reagált a véres incidensre. Két független hírforrást bezártak, miközben az állami televízió csak arról számolt be, hogy három katona vesztette életét az „összecsapásokban". Az al-Ahram online kiadása pedig úgy tudja, hogy a támadásról képeket közvetítő al-Hurra televíziót is lerohanták a katonák, és felfüggesztették a csatorna sugárzását, ugyanis videófelvételeket mutatott be a hadsereg keresztények elleni támadásáról. A cenzúra részben sikerrel járt - a hétfői hírfolyamban kevesen tértek ki arra, hogy kik voltak a valódi áldozatai az eseményeknek, arról pedig, hogy valójában mi is történt Kairóban, szinte senki sem beszélt.

A koptok tüntetését közvetlenül az asszuáni tartományban található Szent György templom szeptember 30-ai lerombolása váltotta ki. Az egyiptomi keresztények elleni támadások sorozata Mubarak elnök bukása óta felerősödött. Az incidensek következtében tömegesen hagyják el a keresztények az országot. Az Európai Emberi Jogi Szervezetek Szövetsége (EUHRO) jelentése szerint csak március óta 100 ezer keresztény távozott az országból. AZ EUHRO igazgatója, Naguib Gabriel szerint a keresztények nem önként mentek el, hanem a keményvonalas szalafista muzulmán csoportok tudatos taktikája az, hogy az eredetileg 8 milliós keresztény kisebbség aránya minél gyorsabban csökkentjen. A koptok Egyiptomban őslakosoknak számítanak, közel kétezer éve élnek az országban, amint arról az ősi templomaik is tanúskodnak.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!