Gilad Salit izraeli tizedest 2006-ban rabolta el egy Hamasz-terrorkommandó. A katona két társát lemészárolták, a 19 éves újoncot pedig magukkal hurcolták. A palesztinok ezt követően a nemzetközi egyezményeket durván megsértve tartották fogva a katonát - még a Vöröskereszt számára sem engedélyezték a látogatást. Mindössze egyszer, 2009-ben szivárogtattak ki egy videót, amelyen a megtört Salit egy friss palesztin újsággal bizonyította, hogy még életben van. A katona öt születésnapját töltötte el magányosan, a külvilágtól teljesen elzárva, mire kedden, 1941 nap fogságot követően hazatérhetett. Izrael azonban nagy árat fizetett ezért az alkuért: a zsidó állam 477 palesztin elítéltet, köztük több száz ártatlan áldozat meggyilkolásáért felelős terroristát engedett szabadon kedden, további 550-et pedig két hónapon belül fog elengedni.
A Hamasz terrorszervezet egyértelmű sikerként könyvelte el az akciót, és újabb izraeli katonákat készül elrabolni. Abu Obajda, a Hamasz fegyveres szárnyának szóvivője pénteken közölte: addig folytatják az akciókat, amíg ki nem szabadítják az összes palesztin foglyot. Hasonlóan vélekedett a Hamasz egy másik vezetője, Khalil al-Hajja is, miután kifejtette: a terroristákat Salitért akció az élő bizonyíték arra, hogy a terrorszervezet emberrablásra épített taktikája győzedelmeskedett. Al-Hajja újabb emberrablásokat helyezett kilátásba, sőt az al-Kudsz palesztin televízióban odáig ment, hogy erre fel is szólította testvéreit: „az egyetlen megoldás az izraeli megszállással szemben az izraeliek elrablása".
Izraelt éppen ezért komolyan megosztotta az alku - egyes felmérések szerint a társadalom 69 százaléka támogatja azt, de sokan biztonsági, morális vagy politikai okokból elfogadhatatlannak tarják a terroristákkal való üzletet. Miközben mindenki örül annak, hogy a Salit család ötéves kétségbeesett bizonytalanság és hiábavalónak tűnő kampány után visszakapta fiát, egyre több kérdés merül fel az egyezmény feltételeivel kapcsolatban, miután kiderült, hogy a Netanjahu-kormány szinte minden korábbi „vörös vonalat" átlépett, amelyet a korábbi vezetők a terroristákkal való tárgyalásokhoz szabtak.