Az egyik legjelentősebb muzulmán ünnep, a Ramadán első napján tankok és mesterlövészek hatoltak be az ellenzék fellegvárának számító 700 ezres lakosú – javarészt szunnita muszlimok lakta – Hamába, Szíria nyugati részén, és válogatás nélkül kezdtek el tüzelni a tüntetőkre. Szemtanúk szerint vasárnap legalább 55 ember vesztette életét a brutális géppuska- és ágyútűzben, a hét elején pedig 140 fölé emelkedett az áldozatok száma. A helyi konfliktust azonban jóval tágabb keretekben kell vizsgálni. Szakértők szerint hidegháború zajlik a Közel-Keleten a síita Irán és a mérsékelt szunnita rendszerek között. Ennek a játszmának a legfontosabb szereplői a regionális hatalomra törekvő (szunnita) Törökország, a pozícióit féltő síita Irán, amelyet a gazdasági és katonai érdekeit féltő Oroszország és Kína támogat, valamint a szunnita Szaúd-Arábia, amely a bahreini felkelésnél a közelmúltban már konfliktusba került az iráni terjeszkedéssel.
Az Egyesült Államok egyelőre marginális szerepet játszik: a brutális szíriai fellépést követően Barack Obama amerikai elnök azt nyilatkozta, hogy sokkolták a tudósítások, amelyek kimutatták az Asszad-rezsim foga fehérét. Az amerikai elnök azonban nem lépte át árnyékát – továbbra sem beszélt arról, hogy milyen lépéseket tervez Washington. Csak azt ismételte meg, amit már júniusban is elmondott: az Egyesült Államok továbbra is nyomást fog gyakorolni a damaszkuszi rezsimre.
A mészárlást követően az Európai Unió is felhördült – Catherine Ashton külügyi főképviselő bejelentette: meghosszabbítják az unió által kivetett büntetőszankciókat, valamint kiterjesztik azokat több szíriai vezetőre is. Az elnök mellett immár huszonkilenc vezető (köztük maga az elnök és kormányának több tagja, valamint három magas rangú iráni katonai parancsnok) szerepel Brüsszel feketelistáján – utazási korlátozásokkal, valamint bankszámláik befagyasztásával igyekszik az unió megfékezni a kormányellenes tüntetőkkel szembeni erőszakot.
Hétfőn Németország kérésére összeült az ENSZ Biztonsági Tanácsa (BT) is. A testület ülésén, zárt ajtók mögött elhangzott: több mint 1600 ember életét vesztette, 12 ezren börtönben várják sorsukat, 3 ezernek pedig nyoma veszett. Nagy-Britannia, Franciaország, Németország és Portugália a tüntetések véres elfojtását elítélő határozatot szeretett volna elfogadtatni, amit az Egyesült Államok is támogat. Amint az várható volt, Oroszország és Kína – India, Brazília, valamint Dél-Afrika egyetértésével – nem fogadta el a határozattervezetet.
Oroszország kivár
Moszkva kitart a damaszkuszi rezsim mellett, ugyanis attól tart, hogy megismétlődik a „líbiai forgatókönyv”, vagyis az, hogy egy kemény, elítélő nyelvezetű BT-határozatra hivatkozva
felhatalmazást adnak egy NATO-beavatkozásra Szíriában – ahogy az Líbiában történt. A Debkafile biztonságpolitikai hírportál szerint Moszkva a
katonai akció elleni fellépéssel igyekszik érdekeit pozicionálni Teheránban. (Irán, az Asszad-rezsim legszorosabb szövetségese, szintén ellenérdekelt a NATO-beavatkozásban, és Teherán arra kérte Moszkvát, hogy segítsen lecsendesíteni Szíriát – Mihail Bogdanov külügyminiszter-helyettes erről tárgyalt a teheráni nagykövet által kezdeményezett találkozón június végén.) Az oroszok felismerték a lehetőséget ebben a játszmában, és – eddig úgy fest, hogy sikeresen – igyekeznek Teheránt belekényszeríteni a Szergej Lavrov külügyminiszter által 2011 májusában felvázolt menetrendbe, amely során lépésről lépésre átvilágítanák az iráni nukleáris programot, és amennyiben az eredmények cáfolnák a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség aggodalmait, úgy enyhítenének a teheráni rezsimet sújtó szankciókon.
Az oroszok belátták, hogy az ENSZ és a nyugati hatalmak gazdasági korlátozásai nem jártak eredménnyel az iráni atomprogram megfékezésében, ellenben az oroszokat komolyan sújtják a Teherán ellen bevezetett szankciók, mert így hiúsult meg többek között az S–300-as rakéták eladása az Iszlám Köztársaságnak. Moszkvát egyébként az is Asszad támogatására bátoríthatja, hogy két földközi-tengeri haditengerészeti támaszpontot, Latakiát és Tartuszt is a rendelkezésükre bocsátotta a szíriai elnök; egy rendszerváltás során azonban ezek sorsa bizonytalanná válhat.
2011. 08. 05. (XV/31)
