hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nőknek áll a zászló?

2011. 07. 01.
Egy új felmérés szerint igen: az amerikai szavazók 83 százaléka szavazna szívesen egy ni jelöltre, ami jelents elmozdulás az elmúlt évekhez képest. 2005-ben például a szavazók mintegy 49 százaléka gondolta úgy, hogy ni elnöke lehet az országnak a közeljövben, a legújabb Rasmussen felmérés viszont azt mutatja, hogy jelen pillanatban mintegy 73 százalék véli úgy, hogy a következ tíz évben n kerül az elnöki hatalomba.

Ez jó hír lehet a ni jelölteknek, akikbl jelen pillanatban mindössze kett van a republikánus táborban: egy igazi Michele Bachmann személyében, és egy kvázi jelölt, Sarah Palin. Az egykori alaszkai kormányzó és 2008-as alelnökjelölt folyamatosan úgy viselkedik, mint aki már kampányol, miközben Bachmannal ellentétben még nem jelentette be jelöltségét. Ez a kétségkívül érdekes taktika nagyon hamar visszaüthet; az országos ismertséggel korábban nem rendelkez Bachmann ezen a héten Iowában lendületbe jött, a republikánus szavazók körében mindössze egy ponttal maradt le a jelenleg legersebb jelölt, Mitt Romney mögött.
Ebben persze szerepe lehet annak is, hogy Bachmann konkrétan és átvitt értelemben is otthon van Iowában. Itt született, vallási elkötelezettsége pedig jól harmonizál a tipikusan ers evangéliumi szavazótáborral, szemben Romney mormon vallásával, amely idegenül hat az iowai közegben. Iowa pedig fontos állam, jövre ugyanis itt kezddik a szavazás a republikánus elnökjelöltrl, és aki itt jól szerepel, az lendületet vehet a végs gyzelemhez is.
Ezt jól tudja Sarah Palin is, aki szintén Iowában kampányolt ezen a héten egy róla készült kétórás dokumentumfilmmel. A Legyzhetetlen címŐ film Palin polgármesterként majd kormányzóként töltött éveirl szól; az alkotás egyik célja lehet Palin népszerŐségének a tesztelése. Az iowai közönség elég jól fogadta a filmet, de még mindig kérdés, hogy ez jelöltséggé konvertálható-e. Egyesek szerint Sarah Palin igazi célja nem is annyira a jelöltség, hanem a Palin brand népszerŐsítése, szerdán ugyanis csapatával Iowából Minnesota államba érkeztek, ahol saját könyveiket dedikálták az érdekldknek.
Ha Palint jelöltnek tekinthetjük, akkor a ni verseny eldlni látszik, mégpedig Michele Bachmann javára. Palin népszerŐsége ugyanis az államban folyamatosan csökkent a 2009-es csúcs óta. Mindeközben még nem vett részt egyetlen republikánus vitában sem, a szavazókkal többnyire a Facebookon és Twitteren tartja a kapcsolatot. Michele Bachmann ezzel szemben viszont már megjelent a valós küzdtéren New Hampshire-ben, ahol ráadásul nagyon jól szerepelt.
A Bachmann–Palin párviadalban – ha egyáltalán lesz ilyen – az ismertség hiánya is Michele Bachmannt segítheti. Igaz ugyan, hogy Sarah Palin országos ismertsége elsöpr, de népszerŐsége csak az igazán elkötelezett konzervatív szavazók körében ers, a többi szavazórétegben viszont nagyon ers az elutasítottsága, ezen pedig nehezen tud majd változtatni. Bachmann számára viszont van tér a növekedésre, jó üzenetekkel könnyen elérheti a bizonytalan szavazókat is. Egyes megfigyelk szerint a republikánus táborban általában korán dl el, hogy ki az „establishment” jelöltje, és ki a kívülrl jött konzervatív; ez történt például 2008-ban is, amikor a jelölési folyamatból végül John McCain került ki gyztesen Huckabeevel szemben. Sokak szerint Bachmann számára az a legjobb taktika, ha az elkövetkez hónapokban kíméletlenül ostorozza Obama politikáját, ezáltal a legkonzervatívabb jelöltként tudja magát pozicionálni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!