hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Véres üzenet Alexandriából
Világméretű keresztényüldözést hirdetett az al-Kaida

2011. 01. 07.
„A dzsihád nem készülődik, hanem már javában zajlik” – válaszolta egy élő műsorban Cliff May, a Demokráciák Védelmében Alapítvány vezetője a Fox News hírcsatornán a műsorvezető azon kérdésére, hogy lehetséges-e egy 21. századi vallási hadjárat megindítása. May szerint a jelenlegi konfliktus – aminek a Közel-Kelet a gócpontja – egyértelműen vallási jellegű. Talán nem véletlen, hogy még egy óra sem telt el az új évezred második évtizedéből, amikor terrortámadás érte az egyik legősibb keresztény közösséget az egyiptomi Alexandriában.

„Mahmúd Ahmadinezsád, az al-Kaida, valamint más radikális iszlamista és dzsihádista imámok is így határozzák meg" - állítja May, aki szerint a világméretű „szent háború" vagy dzsihád a kereszténység, a Nyugat, a zsidók és hinduk ellen zajlik. A definíció a 21 halálos áldozatot követelő alexandriai merénylet körülményeit ecsetelő műsorban hangzott el.

„Ez még csak a kezdet"

A dzsihád legutóbbi véres fejezete a szimbolikus helyszínen, az egyiptomi Alexandriában szilveszter éjjel elkövetett terrortámadás. Alexandria ősi keresztény központ, ahol az első közösséget a hagyomány szerint még Márk apostol alapította az első század közepén. Alexandria az 5. század elejéig a kereszténység öt, akkoriban még egyenrangú központja közé tartozott Jeruzsálem, Róma, Antiókia és Konstantinápoly mellett. A helyi keresztény közösség vezetője, az alexandriai pápa Róma püspöke után a második legfontosabb egyházi személyiség volt. (A város történetét lásd keretes írásunkban.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!