Bár az Egyesült Államok határozottan elutasította egy egyoldalú határozattal létrehozott palesztin állam elismerését, az Európai Unió nem bizonyult ilyen következetesnek. Az európai külügyminiszterek decemberi ülésén „a zsidó településpolitikát a nemzetközi joggal ellentétesnek" és a béke akadályának minősítették. Ugyanakkor megerősítették egy évvel korábbi nyilatkozatukat, amelyben jelezték: „megfelelő időpontban" készek lennének egy palesztin állam elismerésére. Bár 2009-ben egyéves határidőt tűztek ki a tárgyalások sikeres befejezésére, és ez tavaly decemberében lejárt, a külügyminiszterek erről mégsem vettek tudomást. Úgy tűnik, hogy az időszámlálás újrakezdődött, de a Palesztin Hatóság eddig mindössze Dél-Amerikában tudott sikereket begyűjteni, ahol Chile, Argentína, Bolívia, Brazília és Uruguay közölte, hogy kikiáltása esetén elismeri a palesztin államot az 1967-ben Izrael által elfoglalt területeken.
A nemzetközi közösség egyetért abban, hogy „az 1967-ben elfoglalt területeken létesített zsidó települések sértik a nemzetközi jogot, és a béke megvalósításának akadályai", de az egyoldalú államalapítást az államok túlnyomó többsége mégsem támogatja. Nem fogadják el azt az érvelést, hogy a tárgyalások Izrael hajthatatlansága miatt nem vezettek sikerre. A közvetlen tárgyalások meg sem kezdődtek, hiszen a palesztinok mindjárt az első hónap végén kivonultak a megbeszélésekről, miután még a napirendet sem tudták megállapítani. Tavaly szeptember 25-én lejárt az Izrael által vállalt részleges és ideiglenes telepítési moratórium. A palesztinok azt követelték, hogy Izrael hosszabbítsa meg az építési tilalmat. A zsidó állam azzal a feltétellel egyezett bele a hosszabbításba, hogy a palesztinok elismerik Izraelt a zsidó nemzet hazájának. Erre nem voltak hajlandók, így a tárgyalások kudarcot vallottak, még mielőtt elindulhattak volna.
Ennek elsődleges oka az volt, hogy a palesztinok kezdettől fogva az egyoldalú államalapítást helyezték előtérbe a tárgyalásos megoldással szemben. Emiatt nem volt hajlandó Arafat 2000-ben Camp Davidben megállapodni, és ezért nem válaszolt időben, 2008-ban Abbász Olmert kecsegtető ajánlatára. Az egyoldalú államalapítás azonban nem oldaná meg a közel-keleti konfliktust. A békefolyamat hivatalos célja 1967 óta a „tartós és igazságos közel-keleti béke megteremtése". Bár egy palesztin állam a „két népnek - két államot" koncepció szerves része lehetne, egy önkényesen létrehozott állam nem teremthetne békét, hiszen a két nép között a konfliktus fennmaradna. A palesztinok továbbra is követelnék a menekültek Izraelbe való letelepedési jogát. Szaeb Erakat a Guardianben megjelent kommentárjában immár hétmillióra taksálta az arab „visszatérők" becsült létszámát. Az ENSZ 1950-ben, egy évvel a függetlenségi háború után hivatalosan 914 ezer palesztin mene-kültet tartott nyilván, akik túlnyomórészt nem az izraeli területfoglalás, hanem az öt arab állam együttes támadása miatt kitört háború áldozatai voltak. A nyilvánvalóan képtelen szám magyarázata egyszerű matematika: Izraelnek ma 7,7 millió lakosa van, ebből mintegy 6,2 millió zsidó. A 7 millió visszatérő jogának elismertetése esetén megvalósulna a régi terv: az etnikai-vallási szempontból homogén palesztin állam mellett egy potenciálisan palesztin többségű Izrael létezne. A többség parlamenti választások útján a politikai hatalmat is megszerezheti, így Izrael megszűnne mint zsidó állam. Ez a fordulat demográfusok szerint a két népességcsoport közötti jelenlegi eltérő népszaporulat miatt 30-40 éven belül palesztin bevándorlás nélkül is bekövetkezhet. Abbász ezért nem ismeri el Izraelt a zsidó nemzet hazájának, nem mond le Kelet-Jeruzsálemről, és főleg nem hajlandó egyszer és mindenkorra lezártnak tekinteni a konfliktust.
2011. 01. 14. (XV/2)
