A nemzetközi Kvartett (az Egyesült Államok, az EU, Oroszország és az ENSZ) közös nyilatkozatban Wa-shingtonba hívta az izraelieket és a palesztinokat, hogy kétoldalú közvetlen tárgyalásokon megoldást keressenek a konfliktus valamennyi lényeges kérdésében. A megbeszélések célja, hogy véget vessenek az „1967-ben kezdődött megszállásnak”, és létrejöjjön egy „független, demokratikus és életképes palesztin állam, amely békében és biztonságban él Izraellel”. A tárgyalások eredményes lezárásának határideje felére rövidült: a tervek szerint egy éven belül sikeresen le kell zárniuk a folyamatot.
A meghívóban a Kvartett jelzi, hogy a folyamatot az Arab Liga képviselőivel még szeptemberben áttekintik. Ugyanez a lehetőség Izrael számára nem áll fenn. A megbeszélések elvi alapját és határait a madridi keretmegállapodások, az ügyre vonatkozó biztonsági tanácsi határozatok és a szaúd-arábiai javaslat, az úgynevezett arab békekezdeményezés képezi. Csak találgatni lehet, hogy az izraeli–palesztin viszonyt szabályozó legismertebb szerződés, az oslói megállapodások miért is maradtak ki ebből a felsorolásból.
A Hamasz nem tárgyal
Fordulópontot jelent, hogy a meghívást mindkét fél elfogadta. A megbeszélések újraindulásának ténye egyértelmű győzelem Benjamin Netanjahu számára, aki mindig is kitartott az előfeltételek nélküli, közvetlen tárgyalások gondolata mellett. Vereséget jelent viszont Mahmúd Abbásznak. A Palesztin Hatóság elnöke ugyanis feladta eddigi álláspontját, és kénytelen volt lemondani tárgyalási előfeltételeiről. Többek között arról, hogy Izrael szüntesse be teljes mértékben és véglegesen a zsidó telepek építését, és még a tárgyalások újrafelvétele előtt kötelezze el magát az 1967. június 4-e előtti fegyverszüneti vonalak határként való elismerése mellett.
Cserébe Abbász a Kvartett viszonylag homályos és nem egyértelmű nyilatkozatát kapta, amelyben felszólítják a feleket, hogy tartózkodjanak a „provokatív lépésektől” és a „gyújtó hatású retorikától”. A meghívóban pedig szó esik az 1967-ben megkezdődött „megszállás” felszámolásáról is. Abbász megpróbált az Obama-adminisztrációtól előzetes biztosítékokat kérni a tárgyalások eredményét illetően, ám hiába.
A palesztin vezetőt emiatt súlyos bírálatok érték odahaza, miután a részvételről szóló döntést a PFSZ Végrehajtó Bizottsága hozta, amelyben Abbász által kinevezett emberek ülnek. Az ülésen azonban mindössze 9-en vettek részt, így a PFSZ alapokmánya szerint a testület döntésképtelen volt. Az pedig továbbra sem ismert, hogy vajon a Fatah 21 tagú Központi Bizottsága miként döntött ebben a kérdésben. Arról nem is beszélve, hogy Abbász elnöki megbízatása már 2009 januárjában lejárt, és választásokat azóta sem írtak ki.
Szalam Fajjad pedig csak megbízott kormányfő, aki a parlamenti választásokon a Harmadik Út elnevezésű pártszövetség képviseletében mindössze a szavazatok 2 százalékával összesen 2 képviselői helyet szerzett. (A másik képviselő, Hanan Asravi azóta már ki is lépett a pártból.) Fajjad kormányát nem hagyta jóvá a palesztin parlament, így kérdéses, hogy – amennyiben mégis megállapodnának az izraeliekkel – ilyen gyenge legitimáció mellett miként tudnák érvényre juttatni a döntést. A Hamasz máris bejelentette, hogy bizonytalan időre elnapolta a palesztin egységtárgyalásokon való részvételt, nyilvánvaló válaszként Abbász döntésére, miszerint részt vesz az Izraellel folyó közvetlen tárgyalásokon.
2010. 08. 27. (XIV/34)
