hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Jobbik szervezkedése Erdélyben
Radikalizmus és rasszizmus

2010. 08. 20.
Radikalizmus és rasszizmus, románok és magyarok, magyarországi és romániai politika: régi játszmák folynak új felállásban. Más kérdés, hogy az új szereplők felfogják-e, miről is szólnak a játszmák.

A nyílt antiszemitizmus korábban ritka volt az erdélyi magyarok körében, a többség ma is felszisszen, amikor olyan esetekről szerez tudomást, mint például egy csíkszeredai demonstráció egy bevásárlóközpont előtt: a résztvevők arra hívták fel a figyelmet, mennyire szégyellni való zsidótól vásárolni.

Az erdélyi magyarok sokat emlegetett toleranciája erősen megkopott a vallási türelem meghirdetése óta eltelt évszázadok folyamán. És ez érthető is: ahhoz képest, amilyen etnikai-kulturális-identitásbeli, sőt, egyben gazdasági kiszolgáltatottságot kellett a székelyeknek és pláne a szórványban élő magyaroknak átélniük romániai állampolgárokként, már az is önmérséklet, hogy 1990 óta mindeddig konszenzusos programja volt valamennyi fontos romániai magyar közszereplőnek a kisebbségi jogok erőszakmentes, parlamenti kivívása.

A kiszolgáltatottság ma is sokféle formában létezik: a nyelvhasználat korlátaiban, az állami anyanyelvi oktatás hiányosságaiban, a magyarok részvételében saját ügyeik intézésében, ha nem választott, hanem államilag kinevezett testületekről és posztokról van szó. A gazdaságban is van diszkrimináció: ha nincs erőteljes kormányrészvétel, nemigen jut pénz az ország magyar többségű megyéinek fejlesztésére. Súlyos vitatéma egy magyar utcanév éppúgy, mint az új régiós felosztás, amely közös fejlődési pályán tudná tartani a székely vidékeket. Ilyen körülmények között egyfelől európai szemmel is elfogadható a romániai magyar politikum autonómiatörekvése. De az is érthető, hogy az újonnan ébredő, radikálisnál radikálisabb szövegeknek bizony van visszhangjuk az erdélyi magyarok között.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!