A tárgyaló felek és persze az Európai Unió, valamint az Egyesült Államok abban egyetértenek, hogy szükséges a tárgyalások újrafelvétele. Benjamin Netanjahu izraeli kormányfő még decemberben tízhónapos építési moratóriumot hirdetett a településeken, és felhívta Mahmúd Abbászt, a Palesztin Hatóság (PH) elnökét, hogy térjen vissza a tárgyalóasztalhoz.
Ennek ellenére a tárgyalások újraindításának esélye viszonylag csekély. Ehud Olmert izraeli kormányfő korábban titkos tárgyalásokon hiába ajánlotta fel néhány területcsere mellett az 1967-ben elfoglalt területeket a palesztinok számára. Abbász a választ addig halogatta, míg Olmertnek az ismert okok miatt távoznia nem kellett hivatalából. A Palesztin Hatóság elnöke számára nincs jó ajánlat, hiszen a PFSZ nem akarja lezárni a konfliktust, számukra – úgy tűnik – a kétállami megoldás csak átmenet a „végső megoldás”, azaz Izrael felszámolása felé.
Abbásznak kapóra jött, hogy Barack Obama a tárgyalások előfeltételeként az 1967-ben elfoglalt területek zsidó városai és falvai építkezéseinek teljes befagyasztását követelte meg Izraeltől. Abbász úgy véli, hogy az idő neki dolgozik. Ebben ráadásul az Európai Unió is támogatja, hiszen azt követeli a zsidó államtól, hogy teljesen és véglegesen mondjon le a települések építéséről. Netanjahu ettől elzárkózik, hiszen a moratórium Jeruzsálemre nem vonatkozik, és ha az ideiglenes tilalom határideje anélkül jár le, hogy Abbász visszatérne az érdemi tárgyalásokhoz, az építkezések folytatódnak. A jeruzsálemi fejlesztések ügye egyébként sem tartozik az izraeli kormány hatáskörébe, arról a városháza illetékes bizottsága döntött. Ráadásul a lakásokat olyan területen építik majd Suafáton, az Olajfák hegyének tőszomszédságában, amely az elmúlt évszázadban is zsidó magántulajdonban volt és most is abban van. Ennek ellenére az építési projekt miatt nemcsak a palesztinok, de az EU és Washington is tiltakozott.
Mahmúd Abbász ugyanakkor semmit sem tesz az Izrael-ellenes és antiszemita uszítás megfékezésére, sőt ő maga is méltatja a terroristákat. December 29-én Dalal Mugrabi ötvenedik születésnapja alkalmából hivatalos ünnepségen dicsőítette annak az 1978-ban elkövetett tömeggyilkosságnak a fő bűnösét, amelyben 37 izraeli polgárt gyilkoltak meg. A támadást az 1967 előtti fegyverszüneti vonalakon belül követték el. A tömeggyilkos tiszteletére rendezett hivatalos ünnepségen palesztin kormánytagok méltatták a gyilkosságot, az iskolákból kirendelt gyermekek pedig díszmenettel tisztelegtek a terrorista emléke előtt. A Palesztin Hatóság már jó ideje követendő példaként állítja Mugrabit a jövő nemzedéke, a palesztin gyermekek elé. Két leány-középiskola, egy számítógépközpont, nyári gyermektáborok és egy köztér Ramallahban viseli már a tömeggyilkos nevét.
A terror azonban nemcsak jelképesen, hanem véres valóságként is folytatódik. Meír Avsalom Chái rabbit, egy hétgyermekes családapát az úton egy robogó autóból automata fegyverekkel gyilkolták meg karácsony napján, december 24-én. Az elkövetőket közben az izraeli hadsereg letartóztatta volna, ám ellenálltak, így a katonák tűzharcban megölték őket. A Mahmúd Abbász vezette PFSZ Fatah-frakciója vállalta a gyilkosságért a felelősséget. Így nem meglepő, hogy a PH nem ítélte el a közönséges gyilkosságot. Részvétnyilvánítással nem az áldozat, hanem a gyilkosok családjához fordult. Abbász „mártírokként” dicsőítette őket, akárcsak elődjüket, a tömeggyilkos Mugrabit. Fájjád kormányfő személyesen látogatott el a gyilkosok családjához. A kíséretében volt számos minisztere és a palesztin rendőrfőnök is.
A Fatah hivatalos weblapja Chai rabbi meggyilkolását követően is fegyveres „ellenállásra” buzdítja tagjait és más fegyveres csoportokat is. Nem tárgyalásokra szólít fel, hanem a terrorra, mivel az a legfontosabb mód arra, hogy „Palesztinát a Cion gyermekeinek szennyétől megszabadítsa”.
Időközben a Gázai-övezetből egyre intenzívebbeké váltak a rakéta- és tüzérségi támadások, a különböző robbantásos és egyéb behatolási kísérletek. A Hamaszt ingerli, hogy megfeneklettek a német közvetítéssel folyó tárgyalások az elrabolt tizedesért, Gilád Salitért cserébe több mint ezer bebörtönzött terrorista szabadon engedéséről. Izrael nem hajlandó elengedni a közel ezer izraeli haláláért felelős Marwan Bargutit, a Fatah-terrorcsoportja, a Tanzim egykori vezérét, és azt követeli, hogy az egyébként szabadon bocsátandó gyilkos terroristák ne térhessenek vissza a palesztinok által lakott területekre.
Netanjahu attól is tart, hogy az ügylettel a Hamasz végképp nyerő pozícióba kerülhetne egy esetleges palesztin választásokon. Izraeli katonai körök már egy második „Öntött Ólom” hadműveletet fontolgatnak. Az is felmerült, hogy Izrael ismét elfoglalja a gázai–egyiptomi határ menti folyosót, hogy véget vessenek a fegyvercsempészésnek. Közben Kairó is elhatározta, hogy falat épít a határra. Cathrine Ashton, az EU külügyi főbiztosa ennek ellenére arra szólította fel Izraelt, hogy az emberek, áruk és a segélyek szabad áramlásának biztosítására feltétel nélkül nyisson átjárást. Ugyanezt ma senki sem követeli Egyiptomtól.
Negyedmillió tanú
„Nagy fontosságot tulajdonítunk a Németországgal való jó viszonynak – jelentette ki Netanjahu a berlini kormányülésen. – Messze ható következményei vannak Izrael gazdaságára, Izrael politikájára, a világban folyó politikai harcunkra, és Izrael biztonságára.” Németország az elmúlt hat évtizedben közel 40 milliárd kártérítést fizetett ki holokauszt túlélőknek. Közülük 250 ezren ma is élnek még. A két ország 1965-ben létesített diplomáciai kapcsolatot, ettől kezdve Németország Izrael legszorosabb szövetségese és az Egyesült Államok és Kína után harmadik legnagyobb kereskedelmi partnere lett. Gilád Salit kiszabadítására német közvetítéssel folynak tárgyalások. A németek a BT öt állandó tagja mellett részt vesznek abban a bizottságban is, amely az iráni atomprogram leállításról tárgyal.
2010. 01. 22. (XIV/3)
