Wiesel magyarul kezdte beszédét, majd angolul folytatta. Említést tett arról, hogy a magyar felsőház tagjai - köztük az egyházak képviselői - 1938-ban és '39-ben ebben az ülésteremben szavazták meg az először diszkriminációt megfogalmazó zsidótörvényeket, majd 1941-ben egy immár nyíltan és szemérmetlenül rasszista újabb jogszabályt. Wiesel világossá tette, hogy Magyarországról az antiszemitizmus erősödéséről szóló hírek miatt Nyugaton mostanában rossz kép alakult ki. Megemlékezett a magyar csendőrség brutalitásáról, amellyel szülővárosában, Máramarosszigeten összegyűjtötték a zsidókat, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nem érez magában haragot a magyarok iránt.
Az ülésen felszólalt Bajnai Gordon miniszterelnök is, aki többek között elismerte, hogy a magyar kormányok hibáztak akkor, amikor megengedték a szélsőjobb megjelenését a politikai életben. Bajnai ezúttal is hangsúlyozta, hogy a „demokratikus jobboldalnak" éles választóvonalat kell húznia önmaga és a szélsőjobb közé.
Balog Zoltán, a parlament Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának az elnöke volt azonban az a felszólaló, akinek sikerült beszédével megsértenie Elie Wieselt. Balog így fogalmazott: „Nem tűrjük, hogy ártatlan zsidó emberek szenvedéseit felhasználva, az országunk többi súlyos bajának megvitatása helyett bennünket arra kényszerítsenek, hogy hamis vádak elleni védekezésre vesztegessük erőnket!" Az „ők" alatt Balog nyilván azokat értette, akik nem hajlandók normalitásnak elfogadni a népi (völkisch) antiszemitizmust.
2009. 12. 18. (XIII/51)
