Az ENSZ egészségügyi szervezete vizsgálóbizottságot küldött az országba. A WHO specialistái a Kijevben és Lvovban (ukrán nevén Lviv) gyűjtött mintákat Londonba szállították elemzésre. November 17-én a WHO közölte, hogy az ukrán betegek vérében nem mutatható ki a H1N1-vírus mutánsa. „Az előzetes genetikai vizsgálatok kimutatták, hogy a vírus hasonlít arra a vírusra, amely ellen azt a pandémiás vakcinát kifejlesztették, amely a mai napig hatékonynak bizonyult.” Ezt egy londoni és egy georgiai (USA) laboratórium egybehangzóan állítja az általuk megvizsgált 34 minta alapján.
Viktor Juscsenko ukrán elnök korábban a televízióban azt mondta, hogy az orvosok egyelőre tehetetlenek az új fertőzéssel szemben. „Eltérően a más országokban tapasztalt járványoktól, Ukrajnában egyszerre három vírustörzs egyesült. Az orvosok attól tartanak, hogy a sertésinfluenza és két időszaki influenzavírus kombinációjából új, sokkal agresszívabb fertőzés jöhet létre” – mondta Juscsenko elnök.
Az elmúlt napokban Lvovban például 5 ember halt meg influenzaszerű tünetekben. Vírusos tüdőgyulladást állapítottak meg náluk, de a vizsgálatok nem erősítették meg, hogy a H1N1 okozta a betegséget. Miron Borisevics, a lvovi járványügyi központ főorvosa szerint a végzetes tüdőgyulladást egy új, a korábbiaknál agresszívebb vírustörzs idézte elő.
A Daily Mailnek egy nyugat-ukrajnai orvos elmondta: „A boncolás után a halottak tüdeje szénfekete volt, olyan, mintha megégtek volna belülről.”
Nem kétoldali tüdőgyulladás, hanem heveny légzési distress szindróma (ARDS) okozta az ukrajnai Csernyivci megyében elhunyt 22 beteg halálát. Előbb szív- és légzőszervi elégtelenség lép fel, majd kardiogén sokk jelentkezik, ami szívleálláshoz és halálhoz vezet – közölte Viktor Bacsinszkij professzor, a megyei igazságügyi orvosszakértői hivatal vezetője.
A szakember szerint a kétoldali tüdőgyulladás során morfológiai
elváltozások figyelhetők meg, az elhunytaknál viszont nem tapasztalták ezeket. „A halálos vírusok – a parainfluenza és az A/H1N1 vegyes típusai –Űnagyon agresszívak, a légcsövet nem is bántják, egyenesen a tüdőt veszik célba, erős ödémát és általános vérzést okozva. Nagyon toxikus vírustörzsről van szó, ami ellen hatástalan az Egészségügyi Minisztérium által kidolgozott kezelési taktika, s nem segítettek a lélegeztetőgépek sem” –húzta alá. Véleménye szerint ezzel magyarázható a 100 százalékos halálozási arány.
Viktor Bacsinszkij szerint sürgősen felül kell vizsgálni a gyógykezelések menetrendjét. Elmondása szerint a vírus annyira agresszív, hogy nemcsak a légzőszerveken át, de még a szembe jutva is fertőz, ezért javasolt, hogy a szájmaszk mellett szemüveggel is védekezzenek ellene az emberek. A professzor emellett a karantén előírásainak szigorú betartását is szorgalmazza.
Az EU sürgős beavatkozását kérik
Közben Lengyelország felszólította az Európai Uniót, hogy tegyen gyors intézkedéseket a vírus terjedésének megakadályozására. Donald Tusk miniszterelnök levelet írt Manuel Barroso európai bizottsági elnöknek és Fredrik Reinfeldt svéd kormányfőnek, az EU soros elnökének. „A veszély természete sürgős, uniós szintű beavatkozást igényel” – írta Tusk. Lengyelország és Szlovákia több ukrajnai határátkelőt lezárt a járvány miatt.
A járványnak belpolitikai következményei is vannak Ukrajnában:
a kormány azt mérlegeli, hogy elhalasztják a januárra tervezett elnökválasztást. Julija Timosenko miniszterelnök több ízben is látogatást tett kórházakban, amit a sajtó választási kampánya részének tekint. A kormány ülésén Timosenko kijelentette: olyan döntéseket kell hozni, amelyek nemcsak az influenzajárvány ellen jelentenek garanciát, de más fertőző betegségek járványa ellen is. „Úgy módosítjuk tetteinket és terveinket, a jövőben úgy fogunk eljárni, hogy az ország – eltérően az elmúlt tizennyolc évtől – soha ne álljon fegyvertelenül egy járvánnyal szemben.”
Az ukrán járvány kapcsán Falus Ferenc országos tisztifőorvos az Európai Unió legfrissebb jelentései alapján az atv.hu-nak elmondta, hogy nincs tudomásuk semmilyen mutálódott vírusról, Ukrajnában ugyanaz az influenzajárvány pusztít, mint Európa más országaiban. „Ennyire rossz az ukrán egészségügy” – reagált az országos tisztifőorvos arra a kérdésre, hogy miért hal meg sokkal több ukrán a járvány miatt. Falus hozzátette, hogy a vizsgálatok szerint a határzár sem old meg semmit, csak az adott ország nemzetgazdaságát hátráltatja, a járvány terjedését nem.