A rendőrségi beszámolók szerint a férfi kedden este autóját leállította a vasúti átkelőnél, és a jelek szerint legalább száz métert gyalogolt a síneken, amikor elütötte a Bréma irányából érkező helyközi vonat. A hátrahagyott búcsúlevél nyilvánosságra hozott tartalma szerint Enke sajnálta, hogy nem mondta el az embe-
reknek, hogy milyen lelkiállapotban volt már hosszú ideje. Teresa Enke a sajtónak elmondta: férjét évek óta kezelték depresszióval, amit azért nem hozott nyilvánosságra, mert attól tartott, hogy emiatt elvehetik tőle örökbe fogadott kislányát, Leilát.
A rajongók már kedd este gyertyagyújtással emlékeztek az elhunyt sportolóra. Franz
Beckenbauer elmondta, hogy „amikor az ember ilyen hírt hall, minden más baj egészen kicsivé válik”. Korábbi edzője, Edward Lienen elmondta, hogy „végtelenül sajnálja, és végtelenül fájdalmas számára, hogy ilyen állapotban volt, és így el tudta titkolni”.
A sportoló korán bekerült a legmagasabb futballkörökbe, mivel 22 évesen kiszorította a kezdő csapatból a legendás kapust, Uwe Kampst a Borussia Mönchengladbach csapatából. Erich Ribbeck, a nemzeti válogatott edzője is felfigyelt Enkére, és 1999-ben meghívta a keretbe.
A fiatal sportoló ezután kilépett a nagyvilágba – először a Benficához igazolt át, ahol Jupp Heynckes és José Mourinho keze alatt csapatkapitány is lett. Ezután az FC Barcelona vette meg a játékost, majd Spanyolországból az isztambuli Fenerbahcéhez igazolt át, ahol pályafutása legmélyebb pontjára került – első meccsén döntő hibát vétett, ezért a felbőszült szurkolók sörösüvegekkel és mobiltelefonokkal dobálták meg.
A kapus menekülőre fogta, visszatért Spanyolországba, de csak a másodosztályban kapott ajánlatot. Az „elfeledett” focistát aztán Ewald
Lienen hozta vissza mégis a Bundesligába, a Hannover 96-hoz, ahol újra többször is a liga legjobb kapusává választották.
Eközben magánéletében is egyre sűrűsödtek a viharfelhők – kislánya súlyos szívrendellenességgel jött a világra. Úgy tűnik, amikor 2006-ban súlyos beteg kislánya feladta a betegséggel szembeni küzdelmet, a sportsiker tartotta benne a lelket. Feleségével később örökbe fogadták a kis Leilát, aki úgy tűnt, újra értelmet adott az életének. Allűröktől mentesen, teljesítményorientáltan küzdött tovább, és sokak szerint csak azt kellett kivárnia, hogy a körülrajongott Oliver Kahn és Jens Lehman „kiöregedjen” a válogatottból, hogy eljöhessen az ő ideje. 2008 őszén azonban megsérült, pont az Oroszország elleni vb-selejtező előtt, majd a visszavágó előtt, 2009 őszén bélgyulladást diagnosztizáltak nála.
Joachim Löw, a német válogatott edzője korábban többször is utalt arra, hogy a 2010-es világbajnokságon Enke lesz az első számú kapus, ám az orosz meccsek után egyre többször utalt a riválisokra is. Enke azonban nem Oliver Kahn fajtájából volt, akit a verseny csak jobban motivál. Inkább egy labilis idegrendszerű, de legalábbis túlérzékeny személy képe alakult ki róla a sportvilágban.
Két héttel ezelőtt Robert Enke nyilvánosan bejelentette, hogy betegsége leküzdése után újra ég a vágytól, hogy megfeleljen a sport kihívásainak. Ezt húzta keresztül hirtelen döntése, hogy eldobja magától az életet. Harminckét éves volt.
2009. 11. 13. (XIII/46)
