hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Zuhan Obama támogatottsága
A kiábrándulás nyara

2009. 08. 28.
„Megmenthető-e még az Obama-elnökség?” – teszi fel a kérdést a Wall Street Journal egyik augusztus végi kommentárja. „Elmúlt az elnök karizmatikus pillanata” – írja a lap egy másik cikke. Bár az Obama-stáb igyekszik a nyáron szokásos politikai érdektelenséggel magyarázni, tény az, hogy Barack Obama népszerűsége és támogatottsága látványosan visszaesett az elmúlt időszakban. A szakértők stílusbeli és tartalmi okokat egyaránt felelősnek tartanak azért, hogy az amerikai választóközönség jelentős része ilyen gyorsan kiábrándulni látszik az elnökből.

Az időközi választások közeledtével a demokraták sem hagyhatják figyelmen kívül a közvélemény-kutatások eredményeit. Némelyek azonban reménykednek, hogy a tavalyi évhez hasonlóan az ősz kedvezően alakul majd Obama számára.

Meglepő módon a kedélyeket az amerikai elnök egészségügyi reformja kavarta fel, amelynek az lett az eredménye, hogy hivatalba lépése óta most a legalacsonyabb Obama nép­szerűsége. A washingtoni Rasmussen egyik legfrissebb felmérése szerint a megkérdezettek 41 százalékának kifejezetten nem tetszik Obama elnökségi tevékenysége, míg mindössze 27 százalékuk nyilatkozott egyértelműen elismerően. Márciusban ez még pontosan fordítva volt.

Más közvélemény-kutatások is arról a tendenciáról számolnak be, hogy az elmúlt hetekben jelentősen csökkent az amerikai elnök támogatottsága. A Washington Post és az ABC News által végzett felmérések alapján jelenleg az amerikaiak 49 százaléka mondta azt, hogy az elnök bizonyosan a helyes döntést hozza az ország számára. Obama első száz napja után ez az arány 60 százalék volt. A megkérdezettek 49 százaléka véli úgy, hogy Amerika első színes bőrű elnöke jelentős változásokat tud elérni az egészségügyi rendszerben, ez 20 százalékkal kevesebb, mint Obama hivatalba lépése előtt. Még a liberálisok fellegvárának számító városokban is, mint például New York, a lakosok szkeptikusak Obama egészségügyi reformjával kapcsolatban. A Gallup kutatásaiból pedig az is kiderül, hogy a Kongresszus támogatottsága is a legalacsonyabb február óta: az amerikaiak 31 százaléka nyilatkozott elismerően a Capitoliumban zajló munkáról, miközben 62 százalékuk negatív véleményének adott hangot. Egy másik felmérésben pedig az áll, hogy a jelenlegi tendenciák mellett a 2010-es időközi választásokon a demokrata párt akár 20-nál több helyet is veszíthet.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!