A Fatah nem politikai párt, hanem „fegyveres szervezet", amely nemcsak Izrael Állam, de a társadalom teljes megsemmisítését tűzte ki céljául. A Fatah Kongresszus talán éppen ezért sem ült össze húsz éve. A kongresszus a vártnál hosszabb ideig tartott, mert a tagok egyszer csak hiányolták az éves pénzügyi beszámolókat, persze két évtizedre visszamenőleg. De ne legyünk szőrös szívűek. Örüljünk, hogy végre össze tudtak ülni, hogy új Központi Bizottságot válasszanak, és meghatározzák alapvető célkitűzéseiket. A Betlehemben megtartott hatodik országos gyűlés mérlegét két kritérium alapján vonhatjuk meg: az új vezetés összetétele és határozatai alapján.
A Fatah Központi Bizottságába megválasztott új arcok fiatalabbak elődeiknél. Ezzel persze még nem mondtunk semmit. Vagy talán mégis? Ha ránézünk az újonnan beválasztottak névsorára, még a nem létező illúziók is elpárolognak: Mohammed Dahlan, Dzsibril Radzsub, Marvan Barguti és Tawfik Tirawi, Szultan Abu al-Ajnain. A puszta gyanú, hogy e személyek mérsékeltebbek lennének Mahmúd Abbász, Ahmed Korei, Nabil Sha'ath politikájánál, teljességgel elhibázottak. Barguti ötszörös életfogytiglan tartó szabadságvesztését tölti egy izraeli börtönben, mert az al-Aksza intifáda tömeg- (és ön)gyilkos merényleteit irányította a Fatah megbízásából. (2006-ban a Fatah-lista élén állt, amikor a Hamasz vereséget mért rájuk.) Dahlan, Radzsub és Tirawi Fatah-terroristák - ma úgynevezett „biztonsági tisztek" - Jasszer Arafat belső köréhez tartoztak azután, hogy 1994-ben megalakult a Palesztin Hatóság. E három ember minden, csak nem reformer, és pláne nem mérsékelt. Fő feladatuk volt, hogy elnyomják a politikailag másként gondolkodókat, az emberi jogok aktivistáit, újságírókat és bárkit, aki meg merte kérdőjelezni a Fatah korrupció szaggatta, diktatórikus rémuralmát. Ez a trió vadászta le azokat is, akiket az Izraellel való együttműködéssel gyanúsítottak. Nem bíbelődtek itt a jogi procedúrával, kérem szépen, csak kiküldték a halálbrigádokat, hogy végezzenek velük. Tirawi reszortja volt, hogy elrabolja és meggyilkolja azon palesztinokat is, akik zsidóknak adták el házaikat és földjeiket. A Fatah libanoni erős emberét, Szultan Abu al-Ajnaint is beválasztották a bizottság tagjai közé. A nyugati média őt is a mérsékelt „friss" arcok egyikeként ábrázolja. Mások azonban a Fatah berkeiben tudni vélik, hogy „kegyetlen fickó, aki nem habozik bárkit eltenni láb alól, ha céljai megvalósításának útját állja". A kongresszus folyamán az ifjabbak Izraellel szemben sokkal keményebb, kérlelhetetlenebb álláspontot foglaltak el, mint az idősebb nemzedék. A hatalmi harc a régi és az új gárda között sosem ideológiai színtéren vagy akár a békefolyamat jövőjéről folyt. E kérdésekben semmi különbség nincs Barguti, Radzsub és Sa'ath vagy akár Korei nézetei között. A hatalmi harc a táboron belül két évtizede a döntéshozatali folyamatban való nagyobb részvételért, a közpénzekből való részesedésért és a nagy presztízzsel és több pénzzel járó állásokért folyt. Vagyis: marakodás a koncért.
A kongresszuson a Fatah terrorszervezetét, a tömeggyilkos Al-Aksza Mártírjai Brigádját hivatalosan is a Fatah fegyveres szervezeteként ismerték el. (Ez csattanós válasz azoknak, akik azt hitték: a Fatah ezen a kongresszuson igazi politikai párttá válik.) Egy másik határozatban rögzítették, hogy a palesztinok sosem mondanak le a „menekültek Izraelbe való visszatérési jogáról", és áldozatokat hoznak, hogy „felszabadítsák Jeruzsálemet". Arafat sem betegségben halt meg, a Moszad tette el láb alól. A új vezetés a régiek politikáját viszi tovább. A Fatah közgyűlése alapvetően két hivatalos dokumentumot fogadott el, egyet, a Politikai programot nemzetközi, egy másikat, a Belső rendeletet pedig hazai fogyasztásra.
2009. 08. 14. (XIII/33)
