hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A Hamasz leszámolt a konkurens terrorszervezettel
Egynapos kalifátus Gázában

2009. 08. 20.
Megtalálta a zsák a foltját: egy még radikálisabb szervezet Gázában bejelentette, hogy átveszi az uralmat a Hamasztól. Az új kalifátus a legszigorúbb iszlám törvénykezést hirdette meg, és kíméletlen harcot ígért a zsidók és a keresztények ellen is. A Hamasz gyorsan válaszolt.

Fegyveres összetűzésbe keveredett a Hamasz egy al-Kaidához kötődő radikális iszlamista csoporttal. A harcok azt követően robbantak ki, hogy a Dzsund Anszar Allah (Allah Támogatóinak Harcosai) elnevezésű szervezet vezére, Abdel Latif Mussza a pénteki prédikációja során kikiáltotta az iszlám emirátust a Gázai övezetben. Egyes hírek szerint Mussza azt is bejelentette, hogy az övezetet az iszlám törvénykezés, a saria szerint fogják irányítani. A Dzsund Anszar Allah és néhány más kisebb radikális csoport célja ugyanis az, hogy az - egyébként a Hamasz által is támogatott - iszlám törvényeknek még szigorúbb változatát vezessék be a Gázai övezetben. Olyan rezsimet szeretnének, ahol a Szudánban és más muszlim országokban bevezetett saria mintájára a lopást kézlevágással, a házasságtörést megkövezéssel büntetik. Ezek a csoportok azt is rossz szemmel nézik, hogy a Hamasz két hónappal ezelőtt tűzszünetet kötött Izraellel. Azonban, míg a Hamasz a harcokat „csupán" Izrael ellen folytatja, az említett csoportok az egész nyugati világ elleni globális dzsihádra szólítanak fel.

A legalább huszonnyolc emberéletet követelő tűzharcban életét vesztette Mussza és fia is. Nem tudni, hogy az iszlamista vezérrel a Hamasz biztonsági erőinek fegyverei vagy a testére szerelt robbanómellény végzett-e. A Hamasz katonái ugyanis körülvették a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah egyik mecsetét, ahol a Dzsund Anszar Allah mintegy száz tagja tartózkodott. Beszámolók szerint a férfiak a tálibokra jellemző öltözetet viseltek. A palesztin egészségügyi minisztérium szerint a harcokban meghalt hat Hamasz-rendőr és egy tizenegy éves kislány is, valamint további százötven ember megsebesült. A Hamasz veszteségei között van a szervezet fegyveres szárnyának egyik vezetője is, aki annak a csoportnak volt a parancsnoka, amelyik Gilad Salit izraeli tizedest is elrabolta három évvel ezelőtt.

Amióta a Hamasz puccsal átvette a Fatahtól a Gázai övezet feletti irányítást a Dzsund Anszar Allahhoz hasonló keményvonalas csoportok jelentik a legkomolyabb konkurenciát és ellenállást a Hamasszal szemben. A Hamasz szerint ezeknek a csoportoknak számos vezetője és tagja a korábban a Fatah irányítása alá tartozó biztonsági erőkkel vagy a Gázai övezetben működő, a Fatahhoz kötődő milíciákkal állnak kapcsolatban. Nem zárják ki annak a lehetőségét, hogy a ciszjordániai Fatah-vezetők radikális iszlamista csoportokat akartak arra használni, hogy meggyengítsék a rivális Hamasz-kormányt. A csoportok sok tagja tizenéves, akiket a mecsetekben toboroztak. A radikális csoportok még aktívabbá váltak az izraeli hadsereg 2002-es ciszjordániai hadművelete után. A Hamasz szerint a Dzsund Anszar Allah szer­vezethez hasonló „törvényen kívüliek" tehetőek felelőssé az erkölcstelenség jelképének tekintett netkávézók és szépségszalonok, valamint esküvők ellen elkövetett - számos palesztin áldozattal járó - merényletekért. „Néhány ilyen szélsőséges csoport megerősödött a Gázai övezetben az elmúlt két évben" - nyilatkozta az al-Dzsazírának a gázai al-Azhar egyetem egyik politikatudomány professzora, aki hozzátette: e csoportok szerint a Hamasz nem az iszlámot képviseli.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!