hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Önpusztítás orosz módra
Légikatasztrófákkal fenyeget a féktelen italozás

2009. 05. 29.
Lenin alatt be volt tiltva, Sztálin megadóztatta, Hruscsov felemelte az árát, Gorbacsov gyakorlatilag ismét betiltotta. A Szovjetunió utolsó elnöke a többi között emiatt vált olyan népszerűtlenné, hogy könnyen megbuktathatták. A vodkáról van szó, amelynek fogyasztásában, és általában az alkoholizmusban, az oroszok - és ezzel nem dicsekszenek - már régen világ­elsők.

Az orosz sajtó már-már havi rendszerességgel számol be nem navigációs jellegű légi incidensekről: olyan, részegek okozta botrányokról, verekedésekről repülőgépek fedélzetén (terrorista szándék nélkül, de el akarták téríteni a gépet, tízezer méteres magasságban ki akarták nyitni az ajtót, stb.), amelyek miatt a repülőknek meg kellett szakítaniuk az útjukat. Vagy - a jobbik esetben - az erre külön kiképzett, kidobóembereknek „becézett" férfi utaskísérőknek kellett beavatkozniuk, megfékezniük, megkötözniük a részeg honfitársakat. (Az egyikük egy ilyen „megfékezésbe" a helyszínen bele is halt.)

Hasonló hajcihő azonban nemcsak orosz belföldi, hanem több alkalommal nemzetközi járatokon is történt. Például az Israir izraeli légitársaság Moszkvából Eilatba tartó chartergépén, ahol a fedélzeten elfogyasztott italtól felgerjedt „kedves utas" a stewardess hátsójába harapott. Nem sokkal korábban ugyanennek a társaságnak a charterjáratán orosz utasok majdnem megerőszakoltak egy női utaskísérőt. Egy Galina Ruszanova nevű festőnő ittas állapotban a United Airlines járatán harapta meg a légiutas-kísérőt. Kétségtelen, hogy részeg repülőutasok nemcsak az oroszok között akadnak. Kedvenc klubjuk külföldi mérkőzésére utazó brit szurkolókkal is fordult már elő ilyesmi, sőt, nyolc évvel ezelőtt - megint csak a stewardess volt a harapás áldozata! - egy Moszkvába repülő indiai állampolgár mélyítette fogait az Aeroflot utaskísérőjébe. Mindamellett, akárcsak magában az ivásban, alighanem a részegen utazásban is az oroszok viszik el a pálmát. És ezt nem lehet hatóságaik liberalizmusának betudni. Hiszen csupán ez év első negyedében, és csupán Moszkva négy polgári légikikötőjének egyikében, Seremetyjevóban ittas állapota miatt százhuszonhét utast eleve nem engedtek beszállni a repülőgépbe.

Az elmúlt években az oroszok ráadásul még sokkal többet kezdtek inni, mint a szovjet időkben - közölték nemrégiben egy moszkvai sajtóértekezleten a kérdéssel foglalkozó orvosok, akik kifejtették, hogy az országot igazi alkoholkatasztrófa fenyegeti. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint minden orosz lakos évente átlagosan 15,2 liter tiszta szesznek megfelelő italt fogyaszt el, míg a probléma orosz szakértői szerint 18-at. (Valójában ennél is jóval többet, mert a statisztikai átlagba a csecsemők és a kisgyerekek is beleszámítanak.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!