hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Népszerű elnök, vitatott lépések
Száz nap lendület

2009. 05. 08.
Túl van elnökségének első száz napján Barack Obama, és úgy tűnik, a közvélemény támogatását továbbra is maga mögött tudhatja. Obama nagyon aktívan és látványosan indított, szinte nem múlt el nap, hogy ne szerepelt volna a hírekben, és ez egyelőre megtette a hatását: a Wall Street Journal és az NBC News egy friss közös felmérése szerint az amerikaiak többsége kedveli az új elnököt, bár a száz nap szinte mindegyikén becsúszott valamiféle „hiba". A közvélemény-kutatásból az is kiderül, hogy sokaknak fenntartásaik vannak az elnök politikai célkitűzéseivel szemben.

A Wall Street Journal és az NBC News kutatása egy népszerű elnökről számol be, ám figyelmeztető jeleket is tartalmaz a Fehér Ház számára, főként az elnöknek a terrorizmus elleni, valamint a költségvetési politikáját illetően. A felmérés szerint a megkérdezettek 61 százaléka úgy véli, hogy az elnök jó munkát végez, és ez az arány magasabb, mint ahogy George W. Bush és Bill Clinton első száz napját értékelte a közvélemény.

Leginkább Obama személyiségéből fakad, hogy az elnök ilyen támogatottsággal rendelkezik: tíz megkérdezett közül legalább nyolcan azt nyilatkozták, hogy Obama személye megnyerő számukra. Az elnöknek sikerült erős kötődést kialakítani személye köré, ehhez nagyban hozzájárult fellépése, és feleségével, illetve családjával való kapcsolata. Ezt jól tükrözik a független szavazók, például a 73 éves Dora Ramirez, aki tavaly ősszel John McCainre szavazott, és most sem ért egyet Obama politikájával: aggódik a növekvő deficit miatt, valamint ellenzi a guantanamói öbölben működő katonai börtön bezárását. Ugyanakkor elismerően nyilatkozott az elnök munkájáról, de leginkább személyes stílusa nyerte el tetszését - az, hogy családszerető férfi.

Az első száz nap sikerét tehát inkább megnyerő személyiségének köszönheti, mintsem politikájának: a közvélemény-kutatás szerint ugyanis alig vannak többségben azok, akik bizakodóak afelől, hogy Obama elnökként a megfelelő célokat tűzte ki maga elé. Ez azt jelenti, hogy nem lesz majd könnyű egyesek által agresszívnak titulált programját megvalósítania. Sokan ugyanis úgy vélik, hogy a gazdaság mellett az egykori illinois-i szenátor túl sok kérdést próbál megoldani. A növekvő költségvetési hiány miatt egyre többen aggódnak, és ezzel együtt a gazdaságélénkítő csomagok kiadásainak szükségességét is megkérdőjelezik. A felmérés azt is kimutatta, hogy a terrorizmus kérdésében sem tudhatja az elnök maga mögött a többség támogatását, a közvélemény ugyanis ellenzi a Bush-éra alatti kihallgatási technikák és módszerek nyilvánosságra hozatalát, és hogy bűnügyi vizsgálatot indítsanak annak kiderítésére, hogy a Bush-kormányzat alatt folytak-e kínzások.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!