hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Nemzetközi kampány Izrael elszigetelésére
Második München

2009. 04. 11.
Még be sem iktatták a Netanjahu-kabinetet, az Európai Unió és az Egyesült Államok máris figyelmeztette Izraelt: ha a zsidó állam nem járul hozzá a palesztin állam feltétel nélküli megalakításához, diplomáciai elszigeteltséggel kell szembenéznie. Az EU külügyminiszterei az Izraellel májusra tervezett csúcstalálkozót bizonytalan időre elhalasztották, miközben fáradságot nem kímélve a Hamasszal való kapcsolat lehetőségeit keresik.

Az új külügyminiszter, Avigdor Lieberman közben elhatárolódott az annapolisi nyilatkozattól. Barack Obama azonban Ankarában elkötelezte magát Annapolis és a jövőbeli palesztin állam mellett, továbbá bejelentette: júniusban Izraelbe és a palesztin területekre látogat.

Izrael nem az Egyesült Államok 51. tagállama - jelentette ki Gilad Erdan likudos környezetvédelmi miniszter Obama ankarai nyilatkozatára. Az amerikai elnök a török parlamentben megerősítette a „két nép - két állam" elvét. Lieberman szerint azonban az annapolisi közös nyilatkozat nem köti az izraeli kormányt, mivel ezt a szándéknyilatkozatot a konferencián a két küldöttség nevében George Bush amerikai elnök olvasta fel. A deklarációban mindkét fél kifejezi abbéli szándékát, hogy intenzív tárgyalásokat folytatnak. Olmert és Livni azonban képtelen volt megállapodni Mahmúd Abbásszal, mert az utóbbi ragaszkodott ahhoz, hogy a palesztin állam Jeruzsálem fővárossal való megalakulásán kívül négymillió palesztin menekült a zsidó államba térjen vissza, és ott telepedjen le.

Az izraeli kormány beiktatását megelőző napokban az EU külügyminiszterei Prágában informális munkaebéden találkoztak, ahol sajtóértesülések szerint úgy határoztak, hogy addig befagyasztják az Izraellel való kapcsolatot, amíg az új miniszterelnök, Benjamin Netanjahu nem kötelezi el magát a palesztin állam feltétel nélküli megalakítása és a „két állam" megoldás mellett. Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter kijelentette: „Nem történik addig haladás Izrael és az Európai Unió kapcsolatában, amíg az izraeli kormány világossá nem teszi az álláspontját a palesztin államról." Ez azt jelenti, hogy nem kerül sor a májusi csúcstalálkozóra, hacsak Izrael meg nem hajol a palesztin állam megalakítását sürgető európai követelés előtt.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!