hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Olmert bocsánatot kért a keresztényektől

2009. 02. 28.
Az izraeli miniszterelnöknek kellett bocsánatot kérnie egy televízió műsor miatt, amelyben a keresztény hit alappilléreit tették gúny tárgyává. A paródia, messze túllépve a jó ízlés határát, a történelmi Jézust és Máriát támadta. Az adás világszerte nagy felháborodást váltott ki a keresztények között.

Az izraeli 10-es csatornán látható késő esti műsorban, melyet az ország egyik közismert parodistája, Lior Shlein vezet, becsmérlő és ízléstelen állításokat fogalmaztak meg a keresztény hit alapjaival kapcsolatosan. A paródiát Jézusra és anyjára, Máriára élezték ki: a műsorvezető tagadta, hogy a mintegy 2 milliárd ember által Isten Fiaként tisztelt Jézus vízen járt volna, ráadásul ehhez magyarázatként Jézus testsúlyára tett egy közönséges megjegyzést. Máriát pedig egy erkölcstelen nőnek állította be, aki férje mellett számtalan más férfival létesített szexuális kapcsolatot.

A műsor ellen először az izraeli keresztények tiltakoztak, akik azzal is fenyegetőztek, hogy bírósági pert indítanak a televíziós csatorna ellen. A Knesszet két baloldali képviselője - Hanna Swaid, a zsidó-arab Hadash párt képviselője, és Nadia Hilou, a Munkapárt tagja - felszólította Menachem Mazuz főügyészt, hogy rendeljen el bűnügyi vizsgálatot Shlein és a 10-es csatorna ellen. Izraeli keresztény vezető személyiségek nyilatkozatukban közlik, hogy a paródia egy újabb megnyilvánulása az utóbbi években tapasztalható keresztényellenes kirohanásoknak. Ennek egyik jele volt tavaly az, amikor egy izraeli kisvárosban az ortodox hívők egy része Újszövetségeket égetett el. A közleményben azt is megemlítették, hogy a kereszténység az elmúlt évtizedekben erőteljesen harcol az antiszemitizmus ellen, most viszont maguk a keresztények lettek az antiszemita támadások célpontjai. A Vatikán szintén tiltakozott a műsorban elhangzott blaszfémikus kijelentések miatt.

A parodista és a tévécsatorna gyorsan bocsánatot kért, és ígéretet tett arra, hogy a műsort nem fogják megismételni. A műsor szerkesztője, Avi Cohen leszögezte, hogy nem akarták megsérteni a keresztények érzéseit, és „mentségként” elmondta, hogy az adást tiltakozásul szánták XVI. Benedek pápa azon döntésére, miszerint rehabilitált egy holokausztot tagadó püspököt. Ehud Olmert miniszterelnök az incidenssel kapcsolatban sajnálatát és ellenérzését fejezte ki: a heti kabinetülésen miniszterei előtt elmondta, hogy a paródiában elhangzottak éles ellentétben állnak Izrael és a világ minden táján élő keresztények közötti jó viszonnyal.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!