Mi okozta a gázháborút, és kinek állt érdekében? Alaposan átgondolt és kitervelt forgatókönyv szerint zajlottak az események, vagy egy balul alakult eseménysorozatnak voltunk a szemtanúi és szenvedő alanyai?
Úgy vélem, a fő ok a nemzetközi gazdasági-pénzügyi válság volt, de a háromhetes drámában szerepet játszott az ukrán uralkodó elit belső harca, valamint Moszkva ukrajnai befolyása és az iránti vágya, hogy az orosz érdekeknek megfelelően hasson a déli szomszédjánál lejátszódó politikai folyamatokra.
Igaznak tűnnek a Gazprom nyilatkozatai is, miszerint az orosz gázszállítmányok megállítását az eredményezte, hogy az ukrán Naftogaz nem írta alá a 2009. évi szerződést. Ugyanakkor ezt az elutasítást nem az ukrán fél „rosszindulata” okozta. Kijev megpróbált kikerülni a csapdából, amibe a pénzügyi válság következtében került, ezért ragaszkodott a megszokott kedvezményes, de rögzített orosz gázárhoz.
2008-ban a Gazprom 179,5 dollár/1000 köbméter fix áron adta el a gázt Ukrajnának, ami jelentősen alacsonyabb volt az európai országok által fizetett világpiaci árnál. Az új gázártárgyalások elején Moszkva 250 dolláros árat javasolt Kijevnek, míg az utóbbi csak 200, illetve legfeljebb 235 dollárba egyezett bele, és nem sietett aláírni a szerződést. Megelégelve a kijevi makacsságot a Gazprom felemelte 418 dollárra az árat, erre aztán a tárgyalások zsákutcába futottak. Moszkva Kijevet az orosz gáz megcsapolásával is megvádolta. Erre hivatkozva az oroszok teljesen beszüntették a szállítmányokat, beleértve a tranzitot is. A válságot az Európai Unió több országa is azonnal megérezte.
A Vedomosztyi üzleti hetilap szakértőkre hivatkozva arról írt, hogy Kijev még 200 dollárt sem akart fizetni 1000 köbméter gázért. „Valami ürügyet kerestek, hogy teljesen lemondják az orosz gáz vásárlását az első negyedévben, mivel nagymértékű áresésre számítottak április-májusban” – nyilatkozta Jurij Szaakjan, a természeti monopóliumokkal foglalkozó kutatóintézet vezérigazgatója. „Ez egy teljesen reális terv – jegyzi meg a lap –, hiszen az ukrán tározókat még a nyáron 22 milliárd köbméter gázzal töltötték fel, ami szinte egy fél évre elegendő mennyiséget jelent, valamint az ipari fogyasztás is jelenleg csökken az országban.”
A gáz ára függ a kőolaj árától. Amikor 2008 nyarán az égbe szöktek a kőolajárak, ez megemelte a gázárat is. Most viszont az olajár a mélyben van (a fél évvel ezelőtti 150 dollár helyett alig 34 dollár egy hordó), így mindenki a gázár csökkenését várja. Az ukrán fél logikája is ebből ered: ki akarták várni az alacsony piaci árat. Az oroszok érdeke ezzel szemben az volt, hogy kössék meg a szerződést minél gyorsabban, amíg nem esnek az árak.
A 2004-es elnökválasztáson Moszkva nyíltan ellenezte Juscsenko hatalomra jutását, mivel a NATO és az európai integráció felé való közeledését az orosz biztonság veszélyeként értékelte és értékeli. 2008-ban az ellentét még inkább fokozódott, hiszen Juscsenko támogatta Grúziát és elnökét, Szaakasvilit a déloszét konfliktusban. Ezzel egy időben kiéleződött az orosz fekete-tengeri flotta szevasztopoli állomásoztatása körüli vita is. Moszkva ezért felhasználta a gázkonfliktust arra, hogy a Juscsenko vezette Ukrajnát megbízhatatlan partnerként állítsa be, és lazábbra fogja kapcsolatát az unióval. Ezzel egy időben az orosz sajtó, és elsősorban az Ukrajna területén is fogható orosz televíziócsatornák Juscsenkót kalandor politikusként kezdték tálalni, aki nem képes az ukrán nép problémáinak a megoldására.
Az orosz propaganda nyomán tüntetések indultak több ukrán városban és a Ráda képviselői megkísérelték az elnök felelősségre vonását is. Ezt a kérdést a helyi kommunisták, valamint a Régiók Pártjának vezetője, Viktor Janukovics (Juscsenko fő ellenfele az előző elnökválasztásokon és Moszkva kegyence) vetették fel.
A gázháborúban Moszkva kétségkívül megpróbálta saját érdekében kihasználni a két vezető ukrán politikus ellentétét. Az elért megállapodást Putyin és ukrán miniszterelnök kollégája, Tyimosenko írta alá. Az utóbbi időben Moszkva nyilvánvalóan próbálja őt is felhasználni Juscsenko elleni küzdelmében. Juscsenko a maga részéről pedig lassította Tyimosenko tárgyalásait Moszkvával. Amikor a miniszterelnök asszony majdnem megállapodott Moszkvával a 250 dolláros gázárban, Juscsenko bejelentette, hogy az Ukrajna számára méltányos ár szerinte 100 dollár. Ezután a tárgyalások megszakadtak, majd Moszkva benyújtotta Ukrajnának az európai árszintű gázszámlát.
A tárgyalások és a gázháború elhúzódása paradox módon előnyére vált az egymás ellen küzdő vezetőknek. Juscsenko is megpróbálta megbízhatatlan partnerként beállítani Oroszországot. Bogdan Szokolovszkij, az ukrán elnök energetikai biztonsági kérdésekért felelős megbízottja egyenesen azt állította, hogy „az Orosz Föderáció és a Gazprom nem rendelkezik kellő mennyiségű földgázzal az európai fogyasztók igényeinek kielégítésére, ezért húzzák el a probléma megoldását Ukrajnával”.
Ennek a kijelentésnek aligha van valóságtartalma. A Gazprom nagy valószínűséggel rendelkezik megfelelő mennyiségű gázzal, viszont Juscsenko és az ukrán Naftogaz a jelek szerint egy nagy áresésre játszott. Az East European Gas Analysis becslése szerint 2008 utolsó negyedévében a Gazprom európai exportára átlagosan 500 dollár volt 1000 köbméterenként, 2009 második felére viszont a külföld már csak 170 dollárt fizetne. Az éves átlagszintet 247 dollárra jósolják, így nem teljesen magától értetődő, hogy az ukrán miniszterelnök, Julija Tyimosenko miért írt alá olyan szerződést, amiben az Ukrajnának szóló gázár 367 dollárt tesz ki.
Alekszandr Narbut, az energetikai kérdések szakértője szerint az ukrán–orosz megállapodások Kijev kapitulációját jelentik a gázvitában. „Hiszen a tranzitráta változatlan marad, ami már most is alulbecsült – emeli ki Narbut. – Ilyen árszinten az ukrán ipar elveszti versenyképességét, nem beszélve e veszteség más vonzatairól”.
Tény, hogy a közgazdászok 250 dollárnál nem magasabb gázárból indultak ki a 2009-es ukrán büdzsé megszerkesztésekor. Az az ár, ami benne foglaltatik a Moszkvával aláírt szerződésben, államcsődhöz vezetheti Ukrajnát, aminek a valószínűségéről egyre többet cikkezik a sajtó. Amennyiben ez megtörténne, Oroszország nyilvánvaló győzelmet aratna. Politikai téren ez Juscsenko lemondatását vagy vereségét jelenthetné a 2010 januárjában esedékes új elnökválasztáson. Gazdasági téren a tartozások elengedéseként Oroszország megszerezhetne egy sor ukrán vállalatot és gázvezetéket. Ráadásul Moszkvának ez még egy politikai győzelmet is jelentene, hiszen Kijevben a gázválság idején, az orosz sajtó értesülései szerint felmerült a gázvezetékek amerikai kézbe adásának lehetősége is. A képet árnyalja, hogy a gázárak esése, valamint a kőolajárak tartósan alacsony szinten maradása gazdasági és politikai problémákat okozhat Oroszországban is
2009. 01. 23. (XIII/4)
