hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Egy éjszaka ára
Magyar nő miatt bukhat a Valutaalap francia vezetője

2008. 10. 29.
Távozásra kényszerülhet a Nemzetközi Valutaalap (IMF) francia igazgatója azt követően, hogy kiderült viszonya – saját bevallása szerint egyéjszakás kalandja – a szervezet Afrika-szekciójának vezető tanácsadójával. Az ügy kapcsán megnyilatkozó francia politikusok morális értékelésbe nemigen bocsátkoztak, leginkább azt sajnálták, hogy Dominique Strauss-Kahn távozásával Franciaország egy fontos posztot veszít.

Dominique Strauss-Kahn ügye a lehető legrosszabbkor robbant ki. A
világgazdasági válság kellős közepén nem segít, ha az egyik fontos nemzetközi
gazdasági intézményben – jelen esetben a Nemzetközi Valutaalapban (IMF) –
vezetési válság alakul ki a vezető magánéleti botrányai miatt. A mostani ügynek
még kevés részlete ismert, de már ezek alapján is elképzelhető, hogy az IMF-nek
rövid időn belül immár második alkalommal kell új vezető után néznie, hiszen
Strauss-Kahn elődjének, Rodrigo Ratónak egy hasonló botrány miatt kellett
lemondania.

A hétvégén nyilvánosságra került információk szerint az IMF egy washingtoni
ügyvédi irodát bízott meg Dominique Strauss-Kahn vezérigazgató afférjának
kivizsgálásával, amelyben a másik érintett az IMF egyik alkalmazottja, a magyar
származású Nagy Piroska (kis képünkön). A nyáron indult vizsgálat során az IMF
több tucat munkatársát hallgatták ki, és átvizsgálták az igazgató levelezését
is. Dominique Strauss-Kahn közleményben tudatta, hogy mindenben együtt­működik
az ügyvédi irodával, de hangsúlyozta, hogy soha nem élt vissza igazgatói
hatalmával.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!