hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Vége a sógorságnak
Haider magyarellenes kampánnyal tér vissza

2008. 09. 17.
Megkezdődött a választási kampány Ausztriában, ahol az osztrákok szeptember 28-án járulnak az urnák elé, miután a balközép nagykoalíciós kormány júliusban felbomlott. A szélsőjobb – amely idén a magyarellenes hangulatkeltést is bevetette – arra készül, hogy megerősödve kerül ki a versenyből.



Fotó: Reuters

A kampány során valószínűleg az infláció, a növekvő árak, valamint a
koalíciós kormány alkalmatlansága lesznek a központi témák. A szavazók a
szociális helyzetet tartják a legégetőbbnek.

A közvélemény-kutatások szerint a kevésbé ismert Werner Faymann vezette
szociáldemokraták és Wilhelm Molterer pénzügyminiszter konzervatívjai fej fej
mellett haladnak a küzdelemben, bár a 2006-os eredményekhez képest mindkét párt
gyengébben fog szerepelni. A két párt 2007-ben lépett kormánykoalícióra, azonban
az egészségügyi reformot, az adókat, az iskolákat és számos más kérdést illetően
nem sikerült közös álláspontra jutniuk.

A két pártból való kiábrándultság, az euroszkepticizmus, valamint az
idegengyűlölet rejtett hulláma könnyen a szélsőjobboldal malmára hajthatja a
vizet, mely oldal két pártja az előrejelzések szerint a szavazatok akár
egynegyedét is megszerezhetik.

A választás nagy visszatérője Jörg Haider (képünkön balra) karintiai kormányzó
lehet, aki korábbi botrányos viselkedéséhez képest visszafogottabb lett. Haider
most a felelős államférfi benyomását igyekszik kelteni. Úgy véli, hogy kis
pártja felelős alternatívát nyújthat a működésképtelen koalícióval szemben. A
jobboldali szavazók jelentős részét azonban valószínűleg a Haider riválisa
vezette Szabadságpárt fogja elvinni.

Az ausztriai szélsőjobboldal a magyarellenességet is meglovagolja, és azt
ígérik, hogy bezáratják a nemrég megnyílt kishatárátlépőket.

Gaál István, Ágfalva polgármestere is értesült már a kampányról. – „A lehető
leghatározottabban elítéljük ezt a hozzáállást, nem engedhetjük, hogy a meglévő
jó kapcsolatokat megmérgezze a nagypolitika” – mondta el a településvezető, aki
szerint bár Ágfalva két ausztriai településsel, Lépesfalvával (Lopiersbach),
valamint Somfalvával (Schattendorf) is határos, csupán az utóbbi felé szabad az
út. „Sokat tettünk azért, hogy megnyíljanak az átlépők, most ezt elvennék tőlünk.
Sajnálatos, hogy az osztrák gazdasági problémák egyik okaként a magyarokat
jelölik meg. Azt mondják, azért magas a munkanélküliség, mert a magyarok
elveszik az álláshelyeket. Ez pedig nem igaz” – állítja Gaál.

A Győr-Sopron megyében lévő kishatárátlépési pontok több mint háromnegyedén az
autósok nem hajthatnak át. Miközben azáltal, hogy Magyarország is tagja lett a
schengeni övezetnek, elvileg szabaddá vált a közlekedés. A tiltó tábla először a
Zsira és Locsmánd (Lutzmannsburg) közti útra került ki. A közeljövőben nincs rá
esély, hogy lekerüljön. A megoldást az elkerülőút megépítése jelentené, a
tervezett nyomvonalat azonban a Kemenes-hegyhát aljai víztársulat
megfellebbezte.

A sok gond ellenére azonban akad pozitív példa is. Zsirán a fogyatékosok otthona
kerékpárt kölcsönöz a lezárt határhoz autóval érkezőknek. A közelmúltban öt
biciklit vásároltak.

Hollósi Péter, az intézmény igazgatója elmondta, azt tapasztalták: lenne igény a
kerékpárokra. – „A biciklikhez védőfelszerelést is biztosítunk – folytatta az
igazgató. – Az idei turistaszezonnak ugyan hamarosan vége, de azt várjuk, hogy
jövő év tavaszától beindul a szolgáltatás. Már nyomdában vannak a kölcsönzést
népszerűsítő szórólapok.” (atv.hu)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!