hetilap

„A közvetlen tárgyalások ideje még nem érkezett el” – jelentette ki Bassár
al-Aszad a katari Al-Watan kérdésére válaszolva vasárnap, Recep Tayyip Erdogan
török kormányfővel folytatott megbeszélését követően. A korábbi izraeli–szír
tárgyalások 2000-ben szakadtak meg.

Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök óva intette Szíriát attól, hogy az amerikaiak
mellé álljon. „Mindig készen kell állnunk, hogy meghiúsítsuk az amerikai
terveket a térségben” – közölte az iráni elnök Walid Muallem szíriai
külügyminiszterrel Teheránban. Az iráni ISNA hírügynökség szerint Ahmadinezsád
azt állította, hogy „az amerikaiak a pusztulás szélén állnak” és „bárki, aki
melléjük áll, ugyanerre a sorsra jut”.

Muallem megjegyezte, hogy a palesztinok „érzékeny helyzetben” vannak, ám „a
gázai blokád és a folytatódó izraeli agresszió ellenére sikerült fenntartani az
ellenállást a Hamasz irányításával, és továbbvinni az ügyeiket. A
Hamasz-népmozgalom megerősödött”. A szír külpolitika irányítója is azzal vádolta
az Egyesült Államokat, hogy „alaptalanul vádaskodnak, belső konfliktusokat
gerjesztenek, és megosztják a Közel-Kelet nemzeteit”. Ennek ellenére al-Aszad
állí­­tólag ragaszkodna ahhoz, hogy az Izraellel való tárgyalásokat Washington
felügyelje. Úgy tűnik, hogy Teherán és Damaszkusz szövetsége töretlen, pedig a
híresztelések azt a képzetet erősítik, hogy küszöbön áll az izraeli–szír béke.
Vagy mégsem?

Az izraeli ajánlatról szóló jelentések a hét közepén láttak napvilágot a
Champress hírportálon, míg a katari Al-Watan újságban azt olvashatjuk, hogy a
török közvetítés sikerrel járt, mert Ehud Olmert kormányfő áldását adta a
Golánról való teljes visszavonulásra. Bassár al-Aszad, szír elnök is
megerősítette az arab sajtóban, hogy egy Szíriával kötendő békeszerződésért
cserébe Izrael hajlandó lenne lemondani a Golán-fennsíkról. A két vezetés – a
hírek szerint – a 2006. évi libanoni háború óta vált titkos üzeneteket
egymással, a tárgyalások pedig azt követően gyorsultak fel, hogy Törökország
közvetítőként egy évvel ezelőtt belépett a képbe.

Nyugati diplomaták szerint azonban mindez csak része az igazságnak, mert a hírek
nem számolnak be arról, hogy Izrael milyen feltételeket támasztott a
béke­szerződés megkötéséhez. A zsidó állam állítólag világossá tette, hogy
Szíriának be kell szüntetnie a Hamasz támogatását, ki kell utasítania
Damaszkuszból Khaled Masal Hamasz-vezért, le kell állítania a Hezbollahnak
nyújtott támogatást, és – ami a legfontosabb – meg kell szakítania minden
kapcsolatát Iránnal. Ez utóbbi feltételeket al-Aszad azonban nem erősítette meg.
Kétséges az is, hogy Izrael hajlandó lenne a teljes kivonulásra a
Golán-fennsíkról. Amennyiben mégis ez történne, a két ország közötti határvonal
nem a Tibériás-tó partján, hanem a nemzetközi jog szabálya szerint a tó
középvonalában helyezkedne el. Izrael vízkészletének egyharmadát biztosítja a
tó, és kizártnak tartható, hogy ebben az ínséges vízhelyzetben a zsidó állam e
fontos vízforrásáról lemondana. 2000-ben is emiatt szakadtak meg a két ország
közötti alacsonyabb szintű tárgyalások. Akkor Ehud Barak izraeli miniszterelnök
hajlandó lett volna Svájcban Hafez el-Aszaddal találkozni, ám a Clinton által
közvetített ajánlatot a mostani szír elnök édesapja visszautasította. Izrael az
északi parton egy vékony sávot megőrzött volna, ám al-Aszad jelezte, hogy
piknikezni akar a tó partján. Így Barak hiába lett volna kész a Golánról való
visszavonulásra, a terv al-Aszad hajthatatlanságán megbukott.

Izrael számára fontos lehet, hogy az Iránból, Szíriából, Libanonból és a
Hamaszból álló síita félholdat kettévágja, és megszakítsa a kommunikációt a
Hezbollah és Irán között. Ám kevéssé valószínű, hogy a Golánnak ezt az árát
al-Aszad kész lenne megfizetni. Iráni pénzen Szíria orosz és iráni fegyvereket
vásárolhatott, és olyan rakétaarzenállal rendelkezik, amelynek birtokában nem
érdekelt a zsidó állammal való békekötésben. Ezt bizonyára Olmert is tudja, ám
mégis fenntartja tárgyalási ajánlatát, mert szeretné megzavarni Irán és Szíria
fel­hőtlennek tűnő kapcsolatát.

Damaszkuszban a független sajtót is az állam közvetlen felügyelete alatt
tartják, nem lehet véletlen, hogy e hírek most láttak napvilágot. Miért vállalta
Aszad, hogy a török közvetítéssel folytatott tárgyalás tényeit nyilvánosan is
megerősíti, vállalva ezzel akár Irán rosszallását is? Erre valószínű válasz,
hogy Washingtonban a kongresszus most vizsgálja az izraeliek által 2007.
szeptember 6-án lebombázott szír atomerőmű ügyét. A jelentések és az izraeli
hírszerzés felvételei szerint Észak-Korea segítette Szíriát, hogy
plutónium­hajtású reaktort építhessen. A szakértők úgy vélik, hogy egy
lehetséges Izraellel való béke­meg­állapodás meglebegtetése eltérítené a
figyelmet erről a kínos ügyről, amely minden bizonnyal megkeményítené a
törvényhozók szívét Szíriával szemben. Ráadásul a kongresszusban még mindig
emlékeznek arra, hogy Szíria – többek között – felelős a volt libanoni kormányfő
megöletéséért és azért is, hogy a cédrusok országában még mindig nem lehet
elnököt választani. Ezért is ragaszkodik annyira Aszad ahhoz, hogy a közvetlen
izraeli–szír tárgyalásokat, már ha egyáltalán lenne belőlük valami, Washington
felügyelje. Ennek egyelőre kevés az esélye. Szíria várhatóan nem lép ki a síita
tengelyből. Olmert pedig nem vállal kockázatot, hiszen az izraeli lakosság döntő
többsége ellenzi ezt a lépést, és jól tudja, hogy ha át is adja a fennsíkot
Aszadnak, arra nincs garancia, hogy békét kap cserébe. A damaszkuszi kapu így
még belátható ideig zárva marad.

Tovább olvasná?

Ez egy cikk a hetilapból, amit online előfizetést követően belépéssel elér.

Vagy vásárolja meg a lapot az újságárusoknál.

Előfizetek

Belépek