hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Megbukott, de marad a diktáror
Élete végéig mentelmi jogot élvezhet a zimbabwei elnök

2008. 04. 16.
Igazi diktátor módjára, Mugabe elnök egyelőre nem enged. A március 29-ei elnökválasztáson leadott voksokat, úgy tűnik, azóta sem sikerült „hivatalosan” megszámolni, jóllehet az ellenzék adatai szerint Mugabe riválisa nyert. A nyomorgó országból az ellenzékieket megfélemlítő hadjáratokról és farmfoglalásokról érkeznek aggasztó hírek. Pedig Mugabét állítólag tanácsadói is figyelmeztették: próbáljon meg méltósággal távozni a hatalomból.

A zimbabweiek mindeddig hősies nyugalommal tűrték, amíg a választási
eredményeket az állami média lassan-lassan elkezdte csepegtetni. Amennyiben
hinni lehet a közzétételeknek, a parlamentben az ellenzéki Demokratikus
Változásért Mozgalom (MDC) abszolút többséget szerzett, míg Mugabe pártja, a
Zanu (PF) kisebbségbe került. Az elnökválasztással kapcsolatban azonban a Zanu
váltig állítja, hogy egyik jelölt sem szerezte meg a szükséges 50 százalék plusz
egy szavazatot, és szükség lesz még egy fordulóra, jóllehet Mugabe riválisa,
Morgan Tsvangirai, az MDC vezetője már győztesnek kiáltotta ki magát. Tsvangirai
szerint az eredmények bejelentésének késleltetése mögött az állhat, hogy Mugabe
keresi a hatalomban maradás lehetőségeit – például egy, a választásra vonatkozó
elnöki rendelet kiadásával.

A pesszimisták várakozásait látszik igazolni az a tény, hogy az ellenzéki
irodákat az utóbbi napokban feldúlták, és több külföldi újságírót
letartóztattak. Emellett militánsok több mint hatvan fehér farmert űztek el a
földjéről, és Mugabe legalább hét választási tisztviselőt letartóztattatott
azzal a váddal, hogy szándékosan kevesebb szavazatot számláltak össze az ő neve
alatt. Bár az optimistábbak még reménykedtek, hogy Mugabe megpróbál valamilyen
egyezség mellett „méltósággal” távozni a hatalomból, a jelek szerint nehezen
akarja kiadni a kezéből a gyeplőt. Pedig a parlamenti és – nagy valószínűség
szerint – az elnöki választás elvesztése megalázó vereséget jelent számára.

Mugabe azonban soha nem mutatott lelkiismeret-furdalást, amikor ellenfeleivel
szemben erőszakot kellett alkalmazni. Amikor tíz évvel ezelőtt általános sztrájk
lógott a levegőben, az állami televízióban szemrebbenés nélkül figyelmeztette a
lakosságot: „Sok diplomát szereztem már erőszakból.” A kutatók szerint ezzel
nagyon is igazat mondott: már a hetvenes években is vezetett egy felkelő
hadsereget, amely ezrével gyilkolta az ártatlan civileket, feketéket és
fehéreket egyaránt. Később saját parancsnokai közül is többet bebörtönzött és
megkínoztatott, hűtlenség gyanúja miatt.

A legsúlyosabb bűntettekre azonban hatalomra jutása után, a nyolcvanas években
került sor, 1982 és 1987 között. Hatalmának megszilárdításához ellenfelei
megfélemlítésével és brutális felszámolásával látott hozzá. A délnyugati
Matabeleland térségbe rendelte a hírhedt Ötödik Brigádot, amelyet többen Mugabe
privát hadseregeként emlegettek. Később vizsgálatok indultak a brutális
terrorkampány ügyében, de a jelentést Mugabe eltussolta. Talán az új parlament
napirendre tűzi a kiadását. A jelentés 3750 áldozatról számol be, de hozzáteszi:
a valódi szám ennek akár a duplája is lehet. Ezenkívül tízezreket kínoztak meg,
raboltak el, bántalmaztak és erőszakoltak meg ebben az időben.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!