Fotó: Reuters
A kommunikáció terén a tibeti mozgalom is megtette a magáét. A szekularizált
Nyugaton sokan találkoztak a spirituális útkeresésük során a tibeti
buddhizmussal. Egy részük a tibeti függetlenségi mozgalom radikális hívévé vált,
és közülük kerülnek ki azok is, akik a kínai nagykövetségek elleni atrocitásokat
követik el, rácáfolva szellemi vezetőjük, a dalai láma pacifizmusára. Tibettel
kapcsolatban a Nyugat a „szegény tibetiek, gonosz kínaiak” képletben
gondolkodik, amely – annak ellenére, hogy emberi jogi területen van mit javítani
– mégiscsak meglehetősen egyoldalú beállítás.
Az 1949-ben megalakult kommunista vezetésű Kína Mao Ce-tung politikai
elképzelésére épült, amelynek két fő elve az egalitáriánus (egyenlősítő) és a
nacionalista gondolat volt. Nagy nemzeteknél a kommunizmus nem zárta ki a
nacionalizmust, sőt Kínában részben ez által is jutott hatalomra. A világháború
utáni nemzeti megalázottságában a nemzettudat által a történelmi Kínához
tartozónak vallott területek annektálása az új Kína egyik alappillérévé vált. A
kínai nemzettudat azonban még a jelenlegi határokkal sem elégedett, magáénak
vallja még többek között Délkelet-Szibéria egyes részeit és a mai Mongóliát is.
Fájdalmas emlék a kínaiak emlékezetében, hogy ezek nem kerültek Kína
fennhatósága alá, mert akkor ott szovjet csapatok állomásoztak. Tibet Kínához
csatolása is ennek az elvnek a gyakorlatba ültetése, mivel a kínaiak szerint
csupán felszabadították azt a területet, amely mindig is az övék volt.
Kína történelmében rendszeresen váltakoztak a széttagoltság és az
országegyesítés időszakai. A széttagolt, destabilizált évek a nyomor időszakai
voltak, a centralizált évek pedig lehetőséget adtak az előrejutásra,
prosperitásra. Kína fejlődése szempontjából elengedhetetlen a stabilitás. Ennek
részeként az ország területi egysége Pekingben megkérdőjelezhetetlen alapelvnek
számít. A kínai nacionalizmust minden politikai irányzat elfogadja, így nehéz
lenne olyan kínait találni, aki arra szavazna, hogy Tibet legyen független. Az
egység és a széttagoltság történelmi tapasztalatai alapján Tibet függetlenségére
épp annyi esély van, mint egy széttagolt, destabilizált Kína kialakulására.
Mivel ez a helyzet nemcsak a közel másfél milliárd kínai, hanem a világ számára
is egyaránt nemkívánatos lenne, ezért a kínai vezetés semmiféle szeparatista
törekvést sem tolerál, erre példa Tajvan esete is.
Mivel a tibeti nép politikai vezetője egyben spirituális vezető is, a tibeti
kérdés Kínában vallási kérdésként is megjelenik. Sajnálatos módon a tibeti
konfliktus nyomán a szeparatizmus és a destabilizálás gyanúja más vallások
képviselőire – például a keresztényekre is – rávetül, akik pedig többnyire távol
állnak mindezektől. Igaz, a másik oldalon a vallásszabadság védelmére hivatkozva
gyakran el is várják a keresztényektől, hogy támogassák a szeparatizmust, amely
pedig számukra is aggályos.
A konfliktusban érintett felek számára a tét óriási: ha Kína egy elkápráztató
olimpia megrendezésével elfogadást nyer a világ nemzetei előtt, a tibeti érdekek
érvényesítése számára bezárulnak a lehetőségek. Éppen ezt akarja megakadályozni
a tibeti kommunikációs offenzíva is. A két oldal toleranciában még nem, de
kommunikációban már elérte a nyugati szintet.
2008. 04. 04. (XII/14)
