Hidegháborús időket idéző híreket adott közre november végén a cseh
közszolgálati televízió. Titkosszolgálati értesülésekre hivatkozva Prágában
bejelentették, hogy az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt az orosz és a
Moszkvával szövetséges titkosszolgálatok tevékenysége a cseh fővárostól nem
messze azon a környéken, ahová az Egyesült Államok egy radarállomást készül
telepíteni. Ráadásul úgy tudni, hogy az orosz kémszervezetek igyekeznek
meglovagolni a cseh civilek elégedetlenségét, mondhatni adják a lovat a radart
elutasító helyiek alá. Talán nem kevesen emlékeznek még arra, hogy a hidegháború
idején hogyan manipulálta Moszkva a nyugati közvéleményt annak érdekében, hogy
minél nagyobb legyen az elégedetlenség az Egyesült Államok politikájával
szemben.
Washington most azzal érvel, hogy az iráni és észak-koreai rakétafenyegetés,
illetve atomprogram miatt veszélyben van Európa biztonsága. Az Egyesült Államok
és szövetségesei között teljes az egyetértés abban, hogy elsősorban diplomáciai
megoldást kell keresni ezekre a fenyegetésekre, de minden megoldás az asztalon
van – erősítette meg az amerikai NATO-nagykövet Brüsszelben. Victoria Nuland
szerint az iráni válság megoldásában fontos szerep jut a transzatlanti
egységnek. Az amerikai NATO-tisztviselők meg vannak győződve arról, hogy az
észak-atlanti szövetség berkein belül teljes az egység Iránnal szemben. Ezt a
véleményt Jaap de Scheffer NATO-főtitkár, a francia elnök és a német kancellár
nyilatkozataira alapozzák. A brüsszeli NATO-központban azonban bizalmas
beszélgetések során kiderült, hogy még magas rangú német tisztviselők is kétlik,
hogy valós az iráni rakétaveszély, és totálisan elhibázottnak tartják a
rakétavédelmi rendszer Európába tervezett részét.
Az amerikaiak viszont úgy tartják: ha Európában komolyabb konfliktus alakul ki,
akkor az előbb-utóbb az Egyesült Államokba is átgyűrűzik. A második világháború,
a boszniai és a koszovói válság pedig azt bizonyítja, hogy az európaiak nem
hajlandóak, vagy nem tudnak sokat tenni biztonságukért, és előreláthatólag
Washington kénytelen megfizetni a béke árát. Ráadásul Afganisztánban is felemás
az európaiak biztonsági teljesítménye.
Ezért döntött úgy az amerikai kormányzat, hogy a legalább százmilliárd dolláros
globális rakétavédelmi rendszer egy részét Európába telepíti. Még Bill Clinton
előző elnök döntött a tervezetről, amelyben Washingtonban teljes az egyetértés a
republikánusok és demokraták között.
Brüsszelben az amerikai NATO-tisztviselők egyértelművé teszik, hogy a tervezett
rendszer persze elsősorban az Egyesült Államok keleti partvidékét védi, de képes
lesz megvédeni az európai szövetségeseket és az öreg kontinensen lévő amerikai
érdekeltségeket.
A már említett radarállomás Csehországba kerülne, tíz elfogó rakéta pedig
Lengyelországba. A cseh radar képes lesz érzékelni egy esetleges iráni
rakétakilövést, az elfogó rakéták pedig még időben „levadásszák” a veszélyes
küldeményt. A kaliforniai Vandenberg légi támaszponton, ahol kizárólag
űrhadviselésre készülnek, már folynak az előkészületek a rakéták előállítására.
A Boeing cég és egy másik alvállalkozó közreműködésével építik a lövedékeket –
tudjuk meg a Csendes-óceán partján lévő támaszponton.
Az amerikai tisztek már most megmutatják a lengyel rakétákhoz megszólalásig
hasonlító lövedékeket, amelyeket azonban máshová helyeznek. A Lengyelországba
(telepítendő) rakéták annyiban különböznek, hogy – lévén a célpont közelebb –
nem három-, hanem kétüteműek, azaz hiányzik belőlük a robbanóanyag. Így pusztán
az ütközés erejével semmisítik meg az esetleges ellenséges lövedékeket. A Beale
légi bázison pedig az elfogó rakéták silóit mutatják meg. Lengyelországban
mindössze egy futballpályányi területet foglalnak majd el a rakéták, és alig
száz emberre lesz majd szükség ahhoz, hogy készenlétben tartsák őket. Thomas
Atkins őrnagy azt mondja: kizárt, hogy az amerikai katonai lobbi sürgesse az
egyébként tényleg óriási üzletet. A védelmi vezetés adja a megrendelést, a
tervezők pedig megkeresik a lehető legjobb technológiát hozzá – mondja Atkins,
miközben már javában folynak a tárgyalások a telepítésről a két kelet-európai
ország kormányával.
Európai részről az egyik legnagyobb kifogás, hogy a rendszer „fölöslegesen”
ingerli Moszkvát. Az oroszok ugyanis azt mondják, a rakétákat ellenük lehet
fordítani, illetve a radar orosz területekre is „belát”. A műszaki adatok
viszont azt bizonyítják, hogy a lengyelországi lövedékeket kizárólag védelmi
célokra lehet használni, illetve a radartól sincs mit tartania Moszkvának. Az
orosz retorika valószínűleg főleg belpolitikai célokat, illetve erődemonstrációt
szolgál. Oroszország ugyanis az olajbevételekből származó egyre növekvő
gazdasági erejét igyekszik politikai és katonai befolyásának növelésére
fordítani. A NATO-ban ráadásul arra is felhívják a figyelmet, hogy Moszkva
hivatalosan a katonai szövetség stratégiai partnere, és NATO-berkekben teljesen
másképp nyilatkoznak diplomatái, mint az orosz újságok hasábjain.
A terror elleni háború persze több hadszíntéren folyik. Felmerül a kérdés, hogy
mi történik, ha az amerikai hadsereg komputeres rendszerét éri támadás. A
velejéig high-tech rakétavédelem akkor is aktív marad, vagy csődöt mond az
egész? Thomas Atkins őrnagy szerint a rendszer felkészült egy kibertámadásra is,
tehát működőképes marad a számítógépes rendszer hibája esetén is.
Az világos, hogy Európa nem készül az iráni fenyegetésre. Szakmai és újságírói
körökben szinte kizárólag olyan véleményeket lehet hallani, hogy biztosan valami
hátsó szándék vezérli Washingtont, és kizárt, hogy valóban az európaiak
biztonságára gondol. Európa mostani passzivitásánál azonban egy dolog még sokkal
rosszabb lehet. Ha az unió gondol egy nagyot, és saját kezébe veszi védelmét.
Brüsszelben ugyanis a bizalmas beszélgetésekből az is kiderül, Európa alig
várja, hogy saját hadserege legyen, és egyik legnagyobb célja, hogy az Egyesült
Államokat felváltsa a Közel-Keleten.
2007. 12. 07. (XI/49)
