hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Sokba került az eszkimómisszió
Alaszkába küldték a problémás papokat

2007. 11. 28.
Rekordösszegű, 50 millió dolláros kártérítésben egyezett ki peren kívül a jezsuita rend 110 alaszkai eszkimóval, akiket még gyerekkorukban – 1961 és 1987 között – szexuálisan molesztáltak a rend „misszionáriusai”. A felperesek a kártérítés fejében elállnak a pereskedéstől. A jezsuiták szerint az ügylet bejelentése még elhamarkodott, mivel több tényezőt még pontosítaniuk kell a sértettekkel.

„Ezek az emberek voltak a ministránsfiúk és -lányok. Próbálták elmondani a
történeteiket, de többször is megverték vagy megfenyegették őket mondván: Hogy
merészeltek ilyet állítani Isten emberéről?” – nyilatkozta Ken Roosa, a
sértettek ügyvédje, aki az első pert 2002-ben indította be. A jezsuiták szerint
Alaszka a szélsőséges körülmények miatt „az egyik legnehezebb missziós terület”,
amely csak a legbátrabb és legelszántabb rendtagoknak való hely. A sértettek
ügyvédje viszont kevésbé találja magasztosnak a célokat: szerinte az egyház
egészen egyszerűen az eleve „problémás” atyákat helyezte a messzi Alaszkába,
amit viszont a rend tartományi főnöke vehemensen tagad.

Christopher R. Cooke ügyvéd, aki néhány évvel ezelőtt járt el egy hasonló
ügyben, azt állítja: a távoli, hófödte eszkimófalvak ideális helyszínt
jelenthetnek a pedofil papok számára. A települések télvíz idején szinte
teljesen el vannak zárva a külvilágtól. A nyelvük és kultúrájuk miatt is izolált
eszkimókat annak idején arra tanították, hogy feltétel nélkül bízzanak meg a
jezsuitákban, akiknek hatalma Cooke szerint jószerivel korlátlan volt. „Egy
ilyen helyen nincs ott a rendőr az utcasarkon, akinek el lehetne mondani, mi
történt.”

Ken Roosa szerint a helyzet súlyosságát jól illusztrálja, hogy néhány faluban
alig lehet olyan felnőttet találni, akiket gyerekkorukban ne erőszakoltak és
félemlítettek volna meg a jezsuiták. „Nem volt kinek szólni, nem volt kihez
fordulni” – állítja Elsie Boudreau, akit kislánykorában molesztált az egyik
szerzetes. A hölgynek 2005-ben 1 millió dollárt fizetett a rend kárpótlásul.
Szintén 2005-ben röppentek fel hírek egy Joseph Lundowski nevű jezsuitáról, aki
két kisebb falucskában majdnem minden kisfiút megrontott 1968 és 1975 között.

A jezsuiták több esetben egyszerűen áthelyezték azokat a papokat, akikről
kiderült, hogy „problémásak”. Ez történt James E. Jacobsonnal is, aki a hatvanas
és hetvenes években két eszkimó hölgyet molesztált, akiktől gyermekei is
születtek. Jacobsont a rend később áthelyezte Oregon egyik börtönébe káplánnak,
ahol „kiváló munkájáért” több kitüntetést is kapott, többek között az „Év
lelkésze” díjat is. Egy másik rendtag a szegények felé teljesített
„szolgálatot”, ám néhány éve egy 14 éves kislány molesztálásával vádolták meg.

„Ügyfeleim számára a mostani kiegyezés azt is jelenti, hogy végre elismerik
szörnyű titkaik igaz mivoltát. Ezeket a történeteket ugyanis az illetékesek
sokáig tagadták és bagatellizálták.” Persze kérdés, hogy a pénz mennyiben
kompenzálja a szerencsétlenül járt embereket, akiknek lényegileg az egész életét
meghatározták ezek a „missziók”. Az egykori áldozatok ugyanis ma már a
negyvenes-ötvenes éveikben járnak, és elmondásuk szerint többségük alkoholista
lett; de van, aki az agresszióval küzd, míg másoknál pszichés és érzelmi zavarok
álltak elő, de olyan is van, aki öngyilkosságot követett el.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | info@nmhh.hu | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: hetek@hetek.hu. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!