A „politikai horizontról”, a palesztin állam megalakulásáról szóló
tárgyalások sok eséllyel nem kecsegtetnek. Az izraeli kormányfő feje felett „Winograd
kardja” lebeg. A tavalyi libanoni háborút elemző vizsgálóbizottság végleges
jelentése véget vethet Olmert politikai pályájának. A közbenső jelentés is
megrendítette a kormányfő legitimitását, a végleges pedig lemondásra is
kényszerítheti. Olmert népszerűsége mélyponton áll, csakúgy mint Mahmúd Abbászé.
A Palesztin Hatóság elnöke a Gázai övezetet jelentős pénzbeli és fegyveres
amerikai–izraeli támogatás ellenére sem tudta megtartani, és teljesen
hatástalannak bizonyult a Nyugati-parton is. Ugyan letartóztatott kétszáz,
Hamaszhoz közel álló személyt, újságírókat, egyetemi hallgatókat és alacsony
szintű kádereket, ám érintetlenül hagyta a Hamasz fegyveres sejtjeit. Ráadásul
az Izrael által felszabadított adójövedelmekből előbb Iszmail Hanije kormányfő,
majd az egész Hamasz milíciáinak elmaradt éves bérét is kifizettette. Ez utóbbit
átlátszó módon előbb tévedésnek, majd megvesztegetésnek állította be. Abbász
végül egy végrehajthatatlan elnöki rendeletet alkotott ugyanezen milíciák
felszámolásáról a Gázai övezetben. „Kiadhat annyi rendeletet, amennyit csak
akar. Ha azt gondolja, hogy a Hamaszt rendeletekkel kényszeríti térdre, akkor
téved” – kommentálták a Hamasz hívei a Nyugat által a béke zálogának tekintett
Abbász intézkedéseit.
A Fatah vezetői Ramallahban is hasonlóan vélekednek. Két hónap telt el a gázai
puccs óta, és a Hamasz megerősítette hatalmát az övezetben, ahol sikerült rendet
teremtenie. A milíciatagok és a felfegyverzett banditák is eltűntek az utcáról,
a felfegyverzett klánok pedig behódoltak, még az esküvőkön való levegőbe
lövöldözéseket is sikerrel tiltották meg. Ezzel szemben a Nyugati-parton
továbbra is anarchia dúl. Arab és iszlám országok vezetői részéről is nagy
nyomás nehezedik Abbászra, hogy kössön békét a Hamasszal. Ráadásul olyan hangok
hallatszanak Európából – Londonból és Rómából – is, amelyek sürgetik, hogy a
Fatah egyezzen ki a Hamasszal. Abbász miután tudja: katonailag nem képes
legyőzni a Hamaszt, enyhített álláspontján. Már nem tekinti a rivális
szervezetet „gyilkosok és terroristák” csoportjának, és nagy meglepetést
okozott, amikor a japán külügyminiszterrel, Taro Asóval találkozva felszólította
a Hamaszt, hogy állítsák helyre a „nemzeti egységet”.
A Fatah-frakción belül is nyomás nehezedik Abbászra, akitől sokan új
választásokat és új jelölt állítását is szorgalmazzák. A többszörös gyilkos
Márván Bárguti, Dzsibril Radzsub és a veterán Abu Maher Gnájim neve is felmerült
esetleges utódjelöltként. Abbász, hogy az őt bírálókat lecsillapítsa, jelezte: a
következő választásokon talán már el sem indul. A Hamasz sikerének is
köszönhető, hogy néhány magasabb rangú Fatah-vezető a kulisszák mögött titkos
tárgyalásokat folytat a Hamasszal. Abbász és helyettesei cáfolata ellenére
mindkét oldalról megerősítették, hogy arab fővárosokban tárgyalások folynak a
két palesztin mozgalom között, hogy feloldják a válságot. Dzsibril Radzsub, a
Palesztin Hatóság biztonsági főnöke Kairóban egyiptomi politikusokkal és
biztonsági szakemberekkel, Damaszkuszban állítólag a Hamasz Irán által
irányított vezetőjével, Kaled Masallal egyezkedik a „nemzeti egység”
helyreállításáról.
Izrael a Palesztin Hatóság szerint átadott volna egy 110 főből álló listát,
amelyen olyan terroristák szerepelnek, akik ha beszüntetik az Izrael-ellenes
fegyveres tevékenységet, és leadják fegyvereiket, lekerülhetnek a körözöttek
listájáról. Izrael a múlt hónapban 178 Fatah-fegyveresnek már adott mentességet,
elsősorban az Al-Aksza Brigádok tagjainak. A miniszterelnöki hivatal
határozottan cáfolta, hogy újabb Fatah-terroristákat vett volna le a körözöttek
listájáról. Ez is jelzi, hogy Mahmúd Abbász még saját terrorszervezetében sem
tudja elérni, hogy az Izrael-ellenes támadásokat beszüntessék. Ráadásul a
Nyugati-parton a Hamasz képes volt titkos katonai sejtjeivel az izraeli járőrök
elleni támadásokat felújítani.
Az elmúlt két évben a Nyugat visszaszorulóban van. Irakban és Libanonban nem
sikerült a kitűzött célokat megvalósítani. A Hamasz átvette a hatalmat a Gázai
övezetben, az iráni atombombaprogram pedig hamarosan eljut arra a pontra,
ahonnan nincs visszatérés. Minderre pedig ma nincs megfelelő nyugati válasz.
Most is, mint 2003-ban az iraki háborúban, Európa minden olyan nem katonai
intézkedést blokkol, amellyel elkerülhető lenne a háború Iránnal. A
Nagy-Britanniából, Franciaországból és Németországból álló európai trojka nem
hajlandó kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatait megszakítani Iránnal. Ezzel a
békés megoldás kapuja bezárulhat. Hogy lesz-e elég erő az Egyesült Államokban,
Izraelben, hogy az Irán elleni megelőző csapást végrehajtsák, egyelőre nem
tudjuk.
Emiatt merült fel a szükség a „politikai horizontra”, hogy a síita–szunnita
dzsihádista tengelyről Szíriát és a palesztinokat leválasszák. Damaszkusznak
Olmert felajánlotta a Golán-fennsík visszaadását és a békekötést, amennyiben
Szíria megszakítja kapcsolatait Iránnal. Ez a kezdeményezés kedvező visszhang
nélkül maradt. Ahmadinezsád iráni elnök Damaszkuszba látogatott, Asszad számára
pedig a legmodernebb orosz védelmi és támadó fegyvereket vásárolta. Ráadásul a
kirgiziai Bistekben szorosabbra fűzte védelmi együttműködését a Sanghaji
Együttműködési Szervezet (SESZ). A Kínát, Oroszországot, Kazahsztánt,
Tádzsikisztánt, Kirgizisz-tánt, Üzbegisztánt tömörítő szervezet hetedik ülésén a
tagországok államfőin túl az ENSZ főtitkárhelyettese, Lynn Pascoe, a megfigyelő
státussal rendelkező India és a Mahmúd Ahmadinezsád államfő képviselte Irán
mellett jelen volt Hamid Karzai afgán és Gurbanguli Berdimukhammedov türkmén
elnök is.
A novemberi konferenciához a palesztinok sem fűznek vérmes reményeket. Nem
remélik, hogy Izrael és az USA többet ajánl nekik, mint korábban. Akármiben is
állapodik meg Abbász, ha megállapodik egyáltalán, a bírálat a palesztinok
részéről sem maradhat el. Olmert kormányfő ugyanakkor jelezte, hogy ha Abbász a
Hamasszal tárgyalásokba kezd, részéről beszünteti a további megbeszéléseket. Ez
a fentiek alapján bármelyik pillanatban bekövetkezhet.
2007. 08. 24. (XI/34)
